A történetet Darren Shan, egy tinédzser fiú szemszögéből olvashatjuk. Éli a normális életét, iskolába jár, focizik a szünetekben a barátaival és imádja a pókokat. Egy nap az egyik barátja egy szórólappal állít az iskolába. Egy szórólap a Cirque du Freak-ről (magyarul: Rémségek Cirkusza). A négy barát összedobja négy jegyre a pénzüket, azonban Steve csak két jegyet tud szerezni. A jegyet különös módon Darren szerzi meg. Éjszaka mennek a cirkuszba, ahol mindenféle torzszülötteket mutatnak be, mert ez a fajta "cirkusz" be lett tiltva. Az előadás folyamán rengeteg érdekes lényt látnak: farkasembert, kétgyomrú embert, gumitestű fiút és még sok mást, köztük egy idomított pókot. Darren-t ez fogja meg leginkább, Steve-t viszont Mr. Crepsley, az idomár. Ott is marad előadás után, hogy beszéljen vele. Arra kéri, hogy változtassa vámpírrá, hogy az inasa lehessen. Mr. Crepsley meg is tenné, de nem tudja, mert Steve gonosz, a vére nem jó. Mindezt Darren hallja és látja, kezdi kerülni a barátját, mert megijedt. De nem hagyja nyugodni Madame Octa, a pók. Elhatározza, hogy ellopja. Meg is teszi, minden jól megy, azonban egy nap Steve jelenik meg a szobájában. Kitalálta, hogy a pók Darren-nél van. A fiúk kiengedik a ketrecből és játszanak vele, mikor hirtelen Annie, Darren húga benyit a szobába. Elveszítik a kontrollt a pók fölött és az megharapja Steve nyakát. A fiú majdnem belehal, de szerencsére van egy ellenszer. De vajon kinél lehet? Ha Mr. Crepsley-re tippeltetek, akkor jól tettétek. Darren elmegy hozzá, de az idomár csak úgy hajlandó segíteni, ha Darren az inasa, egy félvámpír lesz. A fiú belemegy, hogy megmentse a barátja életét. Elmennek hozzá a kórházba, meggyógyítják. Darren azonban elszökik a vámpírtól, visszamegy az iskolába, de mikor majdnem megharapja a húgát, ráébred, hogy nem élhet így örökké. Újra felkeresi az idomárt, és megbeszélik, hogy úgy kell beállítani a dolgokat, mintha Darren meghalt volna. A temetés után a vámpír kiássa újdonsült inasát, a temetőben még találkoznak Steve-vel, majd ketten nekivágnak a sötét éjszakának.
Történet: tetszett, a vámpíros vonal is érdekes, ahogy maga a cirkusz is. Darren halálának és temetésének jelenete nagyon szomorú volt, de voltak vicces részek is. Izgalmas volt olvasni egy hétköznapi fiú átváltozását vámpírinassá. Jó kezdése a sorozatnak.
Szereplők: Mr. Crepsley volt a kedvencem, Steve karaktere a végén eléggé megijesztett.
Stílus: könnyű volt olvasni, de a tőmondatok néha már kiakasztottak.
Cím: nem ezt vártam a cím alapján, de jó, felfigyel rá az ember.
Borító: annyira nem jön be, a filmes se, de mivel könyvtári, nem fog a polcomon csücsülni, így annyira nem zavaró. Különben sem az számít, hanem ami benne van.
Ajánlom: 12 éves kortól, fiúknak lányoknak egyaránt, de ha már kettessel kezdődik az életkorod, nem tudom garantálni, hogy ugyanolyan élvezetes lesz az olvasás.
El fogom olvasni a következő kötetet? Persze, kíváncsi vagyok a vámpír és inasa történetére.
Meg fogom nézni a filmet? Majd valamikor, nem hiszem, hogy a közeljövőben, de valamikor sort kerítek rá.
Remélem hasznos volt a beszámolóm, a könyvről többet ITT tudhatsz meg. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi