Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma ünnepeljük a 600. visszatérésemet! Merthogy, nem tudom, feltűnt-e, de megint nem írtam semmit egy jó ideje. Foghatnám a sulira... És azt is teszem. Az iskola tehet róla. Meg kicsit talán én is, de muszáj kipihennem magam, mert igaz, hogy október Halloween hava, mégsem terveztem egész végig zombiként járkálni. Nem volt túl izgalmas amúgy ez a hónap, de volt pár izgalmas pillanat.
Túl vagyunk a diákdirin. Nagyon jól éreztük magunkat, jók voltak a programok, a táncot is jobban élveztem, mint gondoltam volna. Nem nyertünk, de összességében nagyon jó volt.
Ezenkívül volt egy Halloween buli a suliban (Wednesday Addams voltam, tök vicces volt), ami nem volt rossz.
Őszi szünet is volt, ami nagyon kellett. De tényleg. Szeptember elseje óta erre vártam. Semmit nem csináltam (amin nem lepődtem meg), pedig lehet, hogy kellett volna, de van egy szokásom, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, így minden feladat a szünet végére maradt, ami már november volt, így arról majd egy hónap múlva jelentek.
A blog tájékán tudjuk, hogy trehány voltam, viszont könyvek terén igen sikeres hónapot tudhatok magam mögött, és nem is tértem el nagyon a múlt havi terveimtől. Lássuk, mi történt.
Amiket olvastam:
- Csehov - Sirály
- Csehov - A hatos számú kórterem
- Ibsen - Nóra
- Madeleine L'Engle - Időcsavar
- Neil Gaiman - A temető könyve
- Alexandra Bracken - Az idő vándorai
- Ransom Riggs - A különlegesek regéi
Amikről írtam:
Újak a polcomon:
- V. E. Schwab - Gyülekező árnyak
- Christian Friedemann - A világegyetem
- Cecilia Ahern - Thanks for the Memories
A Mini-könyvkluos könyvet megint nem sikerült elolvasni, szóval ez a köt bukta, de amúgy büszke vagyok magamra, bár nem hosszú könyvek, legtöbbjük tetszett. A hangulatom sajnos már nem olyan hipiszupiszuper, mint sulikezdéskor, de majd csak elmúlik. Legalábbis ez az egyetlen reményem. Meg az, hogy nemsokára karácsony, újév, utána kicsit szünet nélkül leszünk, aztán húsvét, május, és már itt is van a június, azaz szünet. Jézusom, csak tartanánk már ott! Jócskán benne vagyunk már a novemberben, de azért írok egy mini (meglátjuk mennyire mini) TBR-t, hátha nagy szomorúságomban olvasnék még valamit.
Novemberre tervezem:
- Neil Gaiman - Törékeny holmik (eltervezem olvasni Neil Gaiman összes könyvét, és ez jön a sorban)
- V. E. Schwab - Gyülekező árnyak (októberben nem sikerült, de még mindig izgatott vagyok miatta)
- Rachel Hawknis - Kísértetsuli (könyvtár)
- Leslye Walton - Ava Lavender különös és szépséges bánata (könyvtár)
- Veronica Roth - Árnyak és jelek (könyvtár)
Annyira nem is lett mini... A könyvtárasok közül nem tudom, mennyire fog időm jutni, majd kiderül.
Remélem jól éreztétek magatokat októberben, király jelmezeitek voltak Halloweenkor. Mindenkinek olvasásban gazdag november második felét kívánok és legkésőbb egy hónap múlva találkozunk.
Addig is, ne feledjétek, a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi