Emberek emlékeznek rám

Helló ismét, pár elhanyagolt hét után. Őszinte elnézést, nem így terveztem, annyiból lehet esetleg pozitívum, hogy kevesebbet kapcsoltam be a gépemet, és nyilván azon írom a bejegyzéseket.

Oké, kezdjük azzal, ami még régen történt. 

Letöltöttem a tindert, mert nagyon nagyon unatkoztam. Igen, tudom, új mélységek. Azóta letöröltem, mert meguntam. Viszont, előtte még elmentem egy randira. Egy norvég srác volt az áldozat és egy igen kellemes délutánt/estét töltöttünk beszélgetéssel. Elmentünk kávét is inni, a macskás kávézóba, nagyon aranyosak voltak a cicák, bár úgy tűnt, nem nagyon kedvelnek. A kávé is finom volt.

De ennek a történetnek itt a vége, azóta sem hallottam róla, de jó ez így.

Aztán megint elvittem magam randira, ez alkalommal a streat nevezetű helyet céloztam meg és wáó, mennyire tetszett! Nagyon jó volt, kb nyitásra ott voltam már, így senki nem volt, csak mikor már az utolsó kortyokat ittam az epres limonádémból (ami mellesleg igen jó volt). Hangulatos, az asztalokon száraz virág van színesüvegben, az étel is nayon finom, bár enyhén drága. Van egy hamburger, amit meg akarok kóstolni, de kell rá valami különleges alkalmat találnom, mert 1990 Ft, és azt enyhén soknak tartom. Majd egyszer. Lényeg a lényeg, nagyon nehezen álltam fel az asztaltól és hagytam magam mögött a helyet. Ha jól emlékszem, vannak vegán opciók is, szóval hajrá bárki. 

Ami még érdekesség amióta eltűntem, ha minden igaz, akkor két napja nyílt egy Starbucks az Árkádban, így már itt is lehetek basic white girl, nem kell hozzá Pestre menni.

De az igazi motiváció és lökés ennek a bejegyzésnek a megírására az, ami a címből is kiderül. Emberek emlékeznek rám. Nem tudom, mennyire egyértelmű vagy jön át a kis posztok alapján, de nem vagyok egy nagy emberekkel-veszem-körül-magam-24/7 ember, egyrészt fárasztónak tartom, másrészt a legváratlanabb pillanatokban lesz eltűnhetnékem, ami nem igen tesz jót egy fejlődő kapcsolatnak/barátságnak, harmadrészt nem nagyon tudok beszélgetni, mert a kezdetek kezdetén nem nyitom ki a számat, ha nincs mondanivalóm, viszont ha a másik fél rájön, hogy beszéltetem és elkezdi kellemetlenül érezni magát, akkor bereked a beszélgetés, ami awkward, amit meg persze senki nem akar. Úgyhogy el lehet képzelni, mennyire meglepődök, mikor/ha valaki emlékszik rám. Nem hiszem, hogy jó lennék tartós első benyomás keltésben. De ezek szerint tévedek. (oké, gimiben is volt már pár ember, akiről tudom, hogy megjegyeztek) És most is az történik, hogy megyek az utcán, és olyan emberek köszönnek, akikkel egy koleszban vagyok. Pedig kb 500-an vagyunk.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy vannak filmestek, ahol a Marvel-filmeket nézzük sorba (ami pont kapóra jön, mert még sose láttam kb egyiket sem, és már egy ideje tervben volt a horizontom bővítése) és a múltkor az egyik szervező ember jött szembe és köszönt, meg a napokban egy lány, aki szintén ott szokott lenni. Meg ma. 

Mosás. Elcsúszott az egész, mert a mosógépeknek saját időszámításuk van, így még ott volt az előttem mosó, mikor lementem és beszéltünk és kiderült, hogy van egy közös óránk és onnan megismert. Váó. Pedig nem is jár be, ami azt jelenti, hogy nem a kék hajam miatt emlékezett rám, mert az csak szünet óta ilyen. 

Olyan fura. Mármint örülök, meg minden, de nem vagyok hozzászokva, hogy emberek ismerik az arcom. Nagyon nagyon szokatlan. De van még minimum 2 és fél évem, hogy ez legyen a normális és ne álljak meg minden alkalommal, mikor valaki köszön/felismer.

Még ami nagyon izgalmas volt és kicsit kapcsolódik a felismeréshez, az a szerdai napom volt. GIS (Geographic Information System) nap volt a suliban, ami abból állt, hogy egy csomó komoly ember előadásokat tartott és úgy döntöttem, nem lehet elég időben elkezdeni a jövővel foglalkozni, így a fake it till you make it elv alapján elmentem és meghallgattam az összes előadást. A komofortzónám határát feszegettem ezzel, addig sajnos nem terjedt, hogy a szünetben felálljak a székből és igénybe vegyem az ingyenkaja nevezetű szolgáltatást, de úgy gondolom kezdetnek az is elég nagy lépés, hogy elmentem. Ja, és persze egyedül voltam, mert a barát fogalom enyhén ismeretlen még (mint azt már megállapítottuk). A másik dolog, ami szerdán történt szintén előadások, számszerint 3, Nők nehezített pályán néven futó eseménysorozat. Ezen az alkalmon 3 különböző pályán dolgozó geográfus nő adott elő és nagyon érdekes, élvezetes volt. A megismerés pedig úgy kapcsolódik ide, hogy a nem túl sok megjelentből 4 a tanárom/professzorom és 2 fiatalabb megismert és köszönt! Mi a fene! Pedig az egyikükkel csak az első két hétben találkoztunk és megmondta, hogy nem jó az arcmemóriája. wtf. maf. Hova kerültem, ahol jobbról-balról felismergetnek? Elképesztő.

De ennek a kis történetnek igazából annyi volt a lényege, hogy nagyon komolynak éreztem magam, és büszke voltam magamra. Míg otthon voltam, anya mondta, hogy büszke rám, milyen önálló vagyok, de én nem láttam, mert igazából csak ellátom magam a legjobb képességeim szerint abból a pénzből, amit tőlük kapok zsebpénzként, de szerdán azt éreztem, hogy talán anya jól látja, és tényelg van mire büszkének lennie.

Könyvek.

Nem bírok olvasni. Az egyik szobatársamtól kölcsönkaptam a Köztesvilág sorozatot, az első könyvet elolvastam, most a második nagyjából 30. oldal környékén tartok, de annyira nem érdekel, hogy az szomorú. De elolvasom, mert kedves lány és ha egyszer odaadta, akkor muszáj. Bár lehet, hogy közbeiktatok valamit, mert ez tarthatatlan. Most érzem először úgy igazán, milyen jó lenne, ha lenne belőle hangoskönyv (elkényelmsedtem).

Ami újdonság. Megjött a Stalking Jack the Ripper csomagom, egy nappal azután, hogy visszajöttem a szünetről. Kicsit ideges voltam miatta, mert az volt a terv, hogy legközelebb karácsonyra megyek haza, de változott a terv. A szüleim amúgy is jöttek volna 30-án, mert az adventi naptár az ország másik felén is hagyomány (szerintem a világ másik felére is elvinném magammal), és hát, valahogy el kell juttatni ide. Viszont mivel nem bírok megülni egy helyben, úgy döntöttem, én megyek haza. Ez dupla jó (sőt tripla), mert találkozhatok két barátnőmmel, akiket a szünetben nem sikerült boldogítani, és még a szülinapjukat is meg tudjuk ünnepelni, valamint egy másik barátnőmet is meg tudom látogatni (igen Kata, beleírtalak a blogomba, remélem nem baj <3), akit szintén nagyon nagyon szeretek és nagyon nagyon hiányzik. Meg a nővérem csinál majd nekem kávét, ami mindig jó program. Ú, és a halvásárlásban is benne tudok lenni, hála az égnek, az egyik kedvenc részem a karácsonyban.

Nem könyv, de összefűzött papír, van egy bullet journal-om. Novembertől indítottam, bár már szeptemberben el akartam kezdeni. Igazság szerint már régóta gondolkodtam rajta, hogy csinálok egyet, egy jó ideje nézek youtube-on is videókat, de csak most jutottam el idáig. Az igazi indíték egyébként hogy megnyugodjon a nővérem, hogy használok valamiféle határidőnaplót, mert eléggé rá van állva, hogy ez kötelező, és néha nem jut eszébe, hogy lehet, hogy nem mindenki úgy akarja élni az életet, mint ő. De így is szeretjük. (főleg, hogy távol vagyunk, megleően jót tett ez a kapcsoaltunknak).

Tervek a jövőre.

Jövő hétvégén ha minden terv szerint halad, amit nagyon ajánlok az univerzumnak, akkor nyakamba veszem a világot és irány Szeged.

Ugye 29. haza.

Sikeresen akarom teljesíteni a vizsgáimat. Eredetileg karácsony előtt le akartam tudni őket, de úgy néz ki, nem fog összejönni, mert egy hétre azért mégsem lehet mindent összezsúfolni. Így is kettő egymés utáni napon lesz. De megbírkózom vele. Apa azt mondja, az egyetemnek nehéznek kell lennie és egyetértek vele. Szóval ja. Legalább lesz kifogásom visszajönni. (kiderült, hogy egy hetet bírok ki otthon, mielőtt elkezdene nem idilli lenni az egész dolog)

Hosszabb távra pedig annyi, hogy időben elvégezzem az egyetemet.