2020. december 18., péntek

A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba

 Helló helló helló! Long time no see. 

Ismét itt vagyok, hú, jó sok idő telt el azóta, mióta utoljára errefelé barangoltam, és még több minden történt. Megtaláltam a boldogságot, aztán szépen lassan kicsúszott a kezemből, olyan sunyi módon, hogy már csak azt vettem észre, hogy eltűnt. Viszont azóta kezdem újra megtalálni, szóval megérdemlek magamtól egy vállveregetést minimum. 

Az oka annak, hogy ismét írok, egészen egyszerű. Van kb 20 napom megírni egy ~30 oldalas dolgozatot (yaas tdk) és nagyon nehezen veszem rá magam, hogy leüljek a gép elé és írjak (igazából elég gány ez az online oktatás, abszolút motiválatlan vagyok, még konktétan vizsgázás közben is elunom magam, hogy még mindig a gép előt ülök). Úgyhogy úgy döntöttem, amíg el nem készülök a dolgozattal, addig minden nap leülök és ide írok több-kevesebb sort arról, ami éppen eszembe jut, hogy bemelegítsem az ujjaimat. Jó ötletnek tűnik, aztán majd kiderül, hogy tényelg az volt-e (azért remélem bejön, jó lenne egy kis sikerélmény [jó, volt sikerélményem, jobban sikerült az egyik eddigi vizsgám, mint amire számítottam, plusz a tdk iskolai fordulóján is harmadik lettem, ami jól esett, de na]). Plusz jó lenne előre is dolgozni vele, mert van kb 600 másik dolgom. De ilyenkor az jut eszembe, hogy volt valami r/thathappened moment, amikor valami kiscsaj megkérdezte az anyukáját, hogy mi kell ahhoz, hogy orvos (vagy asztronauta vagy valami ilyesmi) legyen, a lista valami ilyesmi volt: keményen kell dolgozni, sokat kell tanulni, meg még két másik dolog, és a kisleány meg azt mondta, hogy az csak négy dolog. Úgyhogy itt a lista arról, mit kell majdnem ugyanaddig a határidőig megcsinálni:


- megírni a tdk dolgozatot
- megírni egy 6-8 oldalas beadandót
- megírni a másfél millió lépésre a beadandót
- település vizsgára készülni
- gazdaságföci vizsgára készülni



Tessék, annyira nem is tűnik vészesnek, ugye? Ugye? Igazából azt hiszem, ez ilyen kis self-hype meg önmeggyőzés, hogy ne akarjak kettétörni a teendők mennyisége alatt.

Meg a másik, hogy még mindig egy icipici cél, hogy év vége előtt legyen 100 bejegyzés itt, ezen a gyönyörű felületen, úgyhogy lehet, hogy lesz olyan nap, amikor reggel este írok. Ehh, majd kiderül.

Akárhogy is, ma időben lefekszek aludni és holnap reggel tala! 
Addig kérdés, hátha valaki elolvassa idáig és van kedve kommunikálni, ki hogy készül a karácsonyra?

1 megjegyzés:

  1. Szia! Én nagyon nehezen tudtam most hangolódni a Karácsonyra... :( Karácsonyi filmeket néztem, zenét hallgattam. Anyum sütött sütiket attól meg jött a kedvem a hangulatom az ünnepekhez szerencsére. :) Nagyon sokat olvastam ünnepekkor, szinte alig lehetett látni napközben. :) Átalakítottuk a szobámat egy kicsit. Tettünk fől világítást képeket. Most ez egy ilyen csöndes karácsony volt, de én nem bánom rám fért már, hogy egy kicsit magamra is figyeljek ;)
    Örömökben, jó olvasási élményekben gazdag boldog új évet kívánok neked!
    És egy kalappal a beadandókhoz. ;)

    VálaszTörlés