Helló, Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és mostanában sok tündérmese újragondolással találom szembe magam.
Nyáron kezdtem nagyon hosszú idő után megint könyvtárba járni, mivel ott csináltam az 50 órás közösségi szolgálatot. Idén is folytatom (mármint iskolai év idén) és miután végeztem, ott szoktam még maradni egy kicsit. Idén jóval több tanulnivaló van, mint tavaly, de valamit mégis kéne olvasni. Egy rövid könyvet szerettem volna, amit könnyen lehet olvasni, és kicsit megfeledkezhetem az iskoláról. Így került a kezembe ez a könyv. Emlékeztem, hogy molyon is viszonylag jó értékelést kapott, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem tetszik.
A történet szerint Mina Grime egy meglehetősen szerencsétlen tizenöt éves lány. Édesanyjával és öccsével él egy város kínai negyedében. Egy nap az iskola szervez egy látogatást az ottani sütödébe. Ott Mina szerencsétlenkedik egy sort, a túra végére mégis ő lesz a nap hőse. Édesanyja mindig arra intette, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, így amikor bekerül hőstette miatt az újságokba, Sara el akar költözni. Megint. Azonban ez alkalommal Mina a sarkára áll, és rábírja anyját, hogy árulja el folytonos költözésük okát. Kiderül, hogy a lány valódi családneve Grimm, vagyis a Grimm-testvérek leszármazottja, akinek sorsa az átokmegtörése. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, végig kell játszani minden egyes mesét, amihez a Grimm-testvérek nevéhez köthető. A Történet (igen, él és lélegzik) van annyira jó arc, hogy küld egy könyvet, amiben minden befejezett mese megjelenik. Történet valami mágikus dolog, ami a kész történetekből szerzi az erejét, így gyakorlatilag mindent megad Minának ahhoz, hogy teljesíteni tudja a küldetését. Minden jól megy,megtalálja a Grimoire-t (a könyvet), a szívügyei is rendben vannak. Párszor megtámadják, amit természetesen nem mond el az anyjának, mert miért is tenné?! Jön a bál (napi kérdés: vajon miért mindig a bálon történnek a dolgok? Kommentben várom a válaszokat:)), onnan elmegy, befejezi a meséket, és amint ez megtörtént, rajta kívül senki nem emlékszik semmire.
Történet: Az alapötlet tetszett, a kivitelezéssel volt néhány problémám. Néhol hiányosnak, összecsapottnak és kidolgozatlannak éreztem a történetet. Nem tudom megmondani, mi hiányzott, de azt tudom, hogy valami igen. A szerelmi szál a halálom volt. Falra tudok mászni az olyan "kapcsolatoktól", mikor meglátják egymást, a következő pillanatban meg már imádják a másikat. Jó, Mina részéről nem egy pillanat volt, de hogy megmentette Brody életét, és ő ettől már fülig szerelmes belé, na ettől téptem a hajam. A másik: az életmentés. Nem, egyszerűen nem vagyok képes elfogadni, akárhogy szeretném. Tudom, hogy ez egy könyv, de azért így is létezik olyan, hogy realitás. Természetesen vannak jó dolgok is benne, például az tetszett, hogy Történet egyik meséből átemeli a szereplőket a másikba, és felkészítette Minát a következő mesére. A vége is jó volt. Lehet, hogy sajnálnom kellett volna Minát, sajnáltam is, de nem erre számítottam, azt hittem happy end lesz.
Szereplők: Minát nagyjából minden egyes megszólalásakor felpofoztam volna. Annyira buta az a lány, hogy elképesztő. Mindenkivel kiabál, ok nélkül kiakad, hülyén reagál, és nem képes elfogadni a segítséget. Brody-val a legnagyobb bajom az egyik pillanatról a másikra beleszerelmesedés volt, amúgy normális srácnak ismertük meg. Nan-t utáltam, egy barát nem rak ki a netre kellemetlen képeket a másikról. Néha poénból igen, de egyrészt nem állandóan, másrészt az esetek többségében mindkét félnek vicces. Sara, Mina édesanyja bizonyos helyzetekben nem úgy viselkedik, ahogy (szerintem) egy anyának illene. Ha egy szóval kéne jellemeznem, az a szétcsúszott lenne. Az egyetlen szimpatikus karakter számomra Jared, Mina segítője volt. Nem tudunk meg róla sokat, de ő legalább épeszűen gondolkodott, azt tette, ami a feladata volt. Nagyon elkeseredtem, mikor úgy volt, hogy el kell tőle búcsúznunk. Mina meg sem érdemli.
Stílus: Hát... Tény, hogy nagyon könnyen és gyorsan olvasható, egy éjszaka alatt elolvastam. Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy mindössze 255 oldal és viszonylag nagy betűtípussal nyomtatták. Azt kell, hogy mondjam, olvastam már választékosabban fogalmazott könyvet is. Nem állítom, hogy a 0 írói vénámmal tudnék egy 250 oldalas könyvet írni, sőt... De ha megerőltetném magam, akkor akár én is írhattam volna.
Cím: Következtetni lehet belőle, hogy valami meséről és átokról fog szólni, és talán a főszereplő szerencsétlenségére is.
Borító: Hasonló a stílushoz. Láttam már szebbet is, de tetszik, hogy Piroska van rajta.
Ajánlom: Ez egy tündérmese feldolgozás, szóval, ha szereted az ilyen típusú történeteket, ez egy jó választás. Ne várjatok tőle túl sokat, egy délutáni kalandnak viszont megteszi.
Elolvasnám újra? Igen. Annak ellenére, hogy mennyi rosszat mondtam róla, szórakoztató volt, élvezetes olvasni.
Szeretnék saját példányt? Erre szintén igen a válaszom. Magamnak nem biztos, hogy megvenném, de ha valaki ezzel lepne meg, nem vágnám a fejéhez.
Elolvasnám a következő részét? Igen, érdekel, hogy fogja Mina megoldani a következő meséket.
Remélem tetszett a beszámolóm és egy óvatlan pillanatban a kezetekbe akad a könyv, mert tényleg nem szörnyű. Ha felkeltette az érdeklődéseteket ITT olvashattok többet a könyvről. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok, és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése