A gyöngyhajú lány | Tommy Wallach - Kösz, hogy...

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma csodák csodájára megint utolsó utáni pillanatban hozom a Mini-könyvklubos értékelésemet. Ez esetben azonban duplán nevetséges, hogy majdnem lekéstem, mert a könyvet amúgy már kb a hónap közepén elolvastam. Nem baj, vannak logikátlan lépéseim.

Erről a könyvről még sosem hallottam, de mikor olvastam a koleszban, sorban mondta mindenki, hogy milyen jó, én  meg csak csodálkoztam, hogy hát akkor hogy került el engem? Mindegy, most a kezembe fogtam, és azt kell, hogy mondjam, ez a könyv a példa arra, hogy tényleg van olyan romantikus regény, amitől nem mászok a falra. Lássuk, miért.

Molyok szerint: 4,3 csillag

Szerintem: 4,5 csillag

A történet egy fiúról szól, akinek elvitte a cica a nyelvét (majdnem szó szerint, tehát öt éve nem ejtett ki egyetlen szót sem a száján) és aki előszeretettel keres fel különböző helyeket, ahol a hetedik parancsolat (Ne lopj!) ellen véthet. Egy ilyen alkalommal összetalálkozik a titokzatos Zelda Toth-tal, aki gyönyörű, de enyhén őrültnek tűnik. Alkut kötnek, minek következtében együtt töltenek némi időt, megismerik egymást, és főszereplő srácunk rájön néhány igencsak fontos dologra.

Történet: Igen, végre valami, ami tetszett. Ez valami, ami akár meg is történhetne, mégis, egy kicsit elrugaszkodott az én valóságomtól. Hosszú idő után ez volt az első könyv, ami tetszett, és aminek a mondanivalójával és annak tálalásával is ki voltam békülve. A vége pedig kifejezetten tetszett. Vagyis nem a legvége, hanem Zelda részének vége. Azt hiszem, csalódott lettem volna, ha SPOILER életben marad SPOILER VÉGE. Jó volt az is, hogy nemcsak a szerelmi szál volt ott, hanem Parker környezetében is történtek dolgok, például az édesanyjával, a sakk klubosokkal. Úgy vettem észre magamon, hogy kifejezetten szeretem azokat a könyveket, amik emberek utolsó napjairól szólnak. Talán mert ezekben a napokban keresik az élet értelmét, és így én is emlékszem, hogy talán nem annyira felesleges ez a sok idő a Földön. Azt szerintem már párszor megemlítettem, hogy szívesen olvasok fiú szemszögéből, szóval ez is plusz pont.

Szereplők: Parkerhez nagyon közel éreztem magam. Korban ugyanott vagyunk, és azt hiszem, nagyon hasonlóan is gondolkodunk. Mondjuk, abban elég biztos vagyok, hogy nem lopnék, se gazdagtól, szegénytől főleg, de ezenkívül nincs nagyon más eltérés. Oké, iskolakerülő sem vagyok. De szeretem figyelni az embereket, és a némaságot is el tudná viselni. Talán. Tudom, nem ugyanaz, de általánosban kísérleteztem azzal, hogy kibírom-e beszéd nélkül egy napig, és, hát, kibírtam. Annyira éreztem ezt a srácot. Lehet, hogy minden 17 éves így van ezzel, de azt hiszem ez esetben boldogan vagyok a tömeggel, mert jó érzés volt olvasni. Zelda is szimpatikus volt. Az ő küldetése volt, hogy megmutassa Parkernek, hogy érdemes itt lenni. Megértem, miért akart meghalni. Én sem szeretném végignézni, ahogy mindenki, akit szeretek eltávozik. Az ezüst haja pedig nagyon tetszik. Parker édesanyja tudom, hogy gyászol és hála az égnek, nekem még senkim sem halt meg (vagy nagyon kicsi voltam vagy még meg sem születtem, mikor családtagok haltak meg), nem tudom, milyen érzés elveszíteni valaki fontosat, így inkább csak annyit fűznék hozzá, hogy örülök, hogy tovább tudott lépni. A sakk klubos srácok pedig fantasztikusak voltak. Nagyon bírtam őket, külön öröm, hogy a legjobb sakkos egy lány volt.

Stílus: Könnyen emészthető, mégis valahogy több, mint a hétköznapi beszéd. Gyorsan is lehet vele haladni, nincsenek benne barokk körmondatok, amik közönséges halandók számára értelmezhetetlenek.

Cím: Kösz, hogy... Kösz, hogy kiléptettél a komfortzónámból és megmutattad, hogy van nem teljesen élvezhetetlen számomra ez a műfaj.

Borító: Az egyetlen, ami nem tetszik. Parker még okés, de Zelda nekem egyáltalán nem tetszik. A haja szerintem nem az igazi, az a napszemüveg meg abszolút nem odaillő.

Ajánlom: Ha nem riaszt vissza a szomorú vég, és egy kicsit belelátnál egy 17 éves fejébe, akkor szerintem tetszeni fog.

Újra fogom olvasni? Biztos. Valamikor a jövőben tuti.

Szeretnék saját példányt? Igen, hogy bármikor és akárhányszor elolvashassam. 

Remélem tetszett a beszámolóm és ti is kézbeveszitek a kötetet. Ha érdekel a könyv, ITT bővebben olvashattok róla. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Mikor már az elmúlás metaforája is elmúlt... | KedDvencek #5

...akkor az azt jelenti, hogy itt a tavasz.

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma azt hiszem, itt az ideje, hogy elbúcsúztassuk a telet, tekintve, hogy minden értelemben (naptárilag, meteorológiailag, csillagászatilag, nyelvtanilag...) elkezdődött a tavasz. Ennek mi is lehetne jobb módja, mint hogy leírom, miket szerettem a karácsony, újév és hóesés évszakában.

Könyv:

 Gondolkodás nélkül rávágom, hogy az Ármány és kézfogó Böszörményi Gyulától, mert bár a vége rettenet, hihetetlenül élvezetes volt 700 oldalt tölteni Mili, a báró, Vili és társaik körében.

Aztán persze, ott van a Harry Potter is, aminek valahogy olyan hazaértem érzésem van, mikor kinyitom és elkezdtem olvasni, ez kicsit a karácsonyra emlékeztet.

Film:
 Most mondhatnék akármilyen karácsonyi filmet, de az az igazság, hogy egy iciri-picirit elegem volt már belőlük. Hát a kedvenc film, amit az idei télen láttam, az bizony a Miért pont ő? volt. Ebben az is lehet, hogy közrejátszik, hogy egyrészt, nem sok filmet néztem, másrészt mert azt is figyelembe vettem, hogy a barátnőimmel néztem, ami azért ad az élményhez.

Zene:
 Megint, akármelyik karácsonyit leírhatnám, de az igazság az, hogy nem kifejezetten szeretem a karácsonyi dalokat. Általában úgy vagyok, hogy találok zenéket, amiket nagyon szeretek, majd pár hónap múlva találok mást, az elsőről elfeledkezek, majd nagyjából fél év múlva újra rátalálok. Most is így voltam ezzel. A kedvenc téli újrafelfedezett zenekarom az Of Monsters And Men. Jó régen hallgattam utoljára, de jó volt megint kicsit elővenni.

Összességében azt hiszem, jó volt ez a tél. Bár a karácsony nem olyan volt, mint máskor, nem volt kifejezetten rossz. A szilvesztert barátokkal töltöttem, ami először fordult elő, szóval kicsit fura volt, hogy nem a megszokott családi körben köszöntjük az újévet, de határozottan jó volt. A suliba visszajönni a viszonylag hosszú szünet után nem volt olyan jó, de túl lehetett élni.

És, hát, itt tartunk. Már eltelt március fele, ami elképesztő, nem tudom, mi baj van az idővel, hogy ennyire szalad. Bár annyira mégse bánom, ezzel is csak közeledik a nyári szünet.
Alig várom már, hogy lehessen pólóban járni, kiülni a parkba és olvasni, nagyokat sétálni és persze, hogy újra minden zöld legyen. Imádom a napsütést, fura is úgy írni ezt a bejegyzést, hogy közben hétágról süt.

Addig is, a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Miért nem alszok napok óta?

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma egy kicsit másfajta bejegyzéssel jelentkezem, nem könyvről írok, hanem egy sorozatról, mégpedig a The 100-ról (magyarul A visszatérők).

A sorozatról először az egyik barátnőm mesélt, mondta, milyen jó meg ilyenek. Aztán két héttel ezelőtt nem volt kedvem semmihez, így gondoltam elkezdem. És azóta nem aludtam rendesen. Jelenleg a 4. évadból 5 rész jelent meg, ami azt jelenti, hogy így két hét alatt megnéztem 3 évad + 5 részt, összesen 49 részt. Azt hiszem, ez valami rekord nálam (ha szünet lenne, akkor valószínű kevesebb idő alatt is végeztem volna vele, de hát ugye, az a fránya suli közbeszólt.. :D). Azóta kiderült, hogy több barátom is elkezdte nézni, illetve nézte már korábban is, így szerencsére van kivel megbeszélnem.

Miről is szól? A Földet szerencsésen tönkrevágtuk egy nukleáris háborúval. Szerencsére volt annyi eszük az embereknek, hogy építsenek egy űrhajót, a Bárkát. Itt éldegélünk szépen, nyugodtan. Száz év után  aztán a vezetőség úgy dönt, hogy jó ötlet leküldeni a Földre 100 kiskorú bűnözőt, hogy megnézzék, mi a helyzet idelent. Le is érkeznek, és én ennél többet nem fogok mondani, a legkisebb dolgot sem akarom elspoilerezni.

Történet: Nagyon tetszik, nem véletlenül végeztem vele ilyen hamar. Gyors, pörgős, és sok minden történik egy részben. A cselekmény több szálon fut, volt olyan, amit gyűlöltem, de annak hála az égnek, már vége. Érdekes, mert egyébként egészen egyszerűen el tudom képzelni, hogy ez tényleg megtörténjen. Ha nem is 2051-re, de valamikor biztos. Egy kicsit hasonlít a Trónok Harcára, de csak annyiban, hogy itt is úgy hullanak a karakterek, mint a legyek. Értsd: a harmadik részben meghal egy srác, akiről azt hittem, hogy a szerelmi háromszög harmadik csúcsa lesz. Ha már itt tarunk. Szerelmi háromszög. Nem olyan borzalmas, mint amilyennek először gondoltam, de azért a létezése mégis irritál.

Szereplők: Új szerelmem van. Bellamy Blake (vagy Bob Morley, igazából mindegy, mindkettőjüknek jut hely a szívemben). És nemcsak a hangja miatt (bár meg kell hagyni, nagyon jó hallgatni) Okos, jó vezető és annyira aranyosan mosolyog és olyan cuki (az utolsó pár szót a fangirl énem mondatta velem, nézzétek el neki). Volt egy rövid időszak, amikor szegény igen bután viselkedett, de már visszatalált a helyes ösvényre. Szóval, igazából tökéletes. Ő az egyetlen, akinek a halálától nagyon-nagyon tartok, mert amíg ő él, nagy baj nem lehet. A főszereplő lány, Clarke pedig tökéletes társa (lesz, ha végre összejönnek). Bár az elején nem nagyon értettem, hogy most miért is ő kezdett el vezetőt játszani (amúgy még mindig nem vágom, na mindegy) és nem feltétlenül ő a kedvenc főhősnőm, a lista elején jár. A srácot, akiről azt hittem, hogy gyűlölni fogom, Murphy-t kezdem kedvelni. Raven is szimpatikus, nagyon okos és ő a bizonyíték arra, hogy lányok is érthetnek a számítógépekhez. Jasper és Monty barátsága nagyon tetszik, aranyosak. Jasper mostanában meglehetősen idegesítő, amit egy kicsit megértek, de azért visszanormálisodhatna már. Octaviát is nagyon bírom, bár mostanában kicsit elvadult, de még mindig nagyon király. A felnőttek közül senkit nem szeretek. A legrosszabb Jaha, a Bárka kancellárja. Ez az ember... Meg sem kell szólalnia, már arcon vágnám, mert tudom, mennyi hülyeséget beszélne, ha kinyitná a száját. Abby, Clarke anyja, meg spoiler mindent túlél. De komolyan. Ha tízszer nem kellett volna már meghalnia, hát egyszer sem. De megértem, végül is a legjobb orvost csak nem fogják kinyírni a sorozat írói. Akiről azt mondanám, hogy kedvelem, az Kane, pedig az elején őt is utáltam. Ő a legértelmesebb a felnőttek közül, ő gondolkodik legtisztábban.

Cím: Az angol címe jobban tetszik, mint a magyar, de hát ez a legtöbb dolognál így van.

A könyvről: Még nem olvastam, de úgy hallottam, nem olyan jó mint a sorozat (molyon 71% körül van), ennek ellenére én kész vagyok letesztelni. Valamiért kifejlődött bennem ez a mazochista hajlam, hogy ha tudom, hogy rossz lesz a könyv, akkor is elolvasom. Talán azért, mert bízom benne, hogy mégsem lesz agyhalál. Ki tudja?

Melyik a kedvenc évadom? Az első, gondolkodás nélkül. Az volt a legjobb, persze a többi sem rettenet, de azért az volt az igazi.

Pár számomra vicces dolog a sorozattal kapcsolatban:

- Én voltam az utolsó, azok közül, akik nagyjából egyszerre kezdték, mégis én fejeztem be először.

- Az egyik szobatársam megkérdezte, hogy kit szeretek jobban Bellamy-t vagy Hook-ot (az Egyszer volt...- ból ő a szerelmem) és nem tudtam rá válaszolni. Olyan, mintha valaki azt kérdezné tőled, hogy melyik férjedet szereted jobban. De hát ki az, aki tudna erre a kérdésre válaszolni?
- Abban a pillanatban, hogy befejeztem (és egy kicsit még mindig) az egyetlen dolog, ami természetesnek tűnt az volt, hogy újra elkezdem az elejétől.

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket a sorozat iránt. Ha nézitek, írjátok meg, hol jártok, ki a kedvencetek, meg úgy általában mit gondoltok róla. Mindenkire kíváncsi vagyok. :) A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Február - rövid és kevés | Havi zárás #10

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma arra készülök, hogy lezárjam azt a hónapot, amikor az ember legkevesebbet alszik. Elég nyugis volt a február, voltam az unokatesóm szalagavatóján, és életemben először nyertem egy könyvet, aminek nagyon örülök, mert én sose szoktam semmit se nyerni, és a nevem is benne volt az újság következő számában, szóval volt örömködés. Olvasni sajnos nem tudtam olyan sokat, leginkább valami olyasmi miatt, amiről hamarosan olvashattok is (legalábbis úgy tervezem). A nem-veszek-könyvet-júniusig akciót is egész jól sikerül betartani, most is egyet vettem én, egyet nyertem, a harmadikat pedig egy könyvtárlátogatás alkalmával kaptam (a ruhatár mellett van egy könyvespolc, tele senkinek-sem-kellenek könyvekkel, 100 forintért dobálják őket, és hát, apa megérti, hogy nehéz ellenállni egy ilyen ajánlatnak)

Amiket olvastam:

 - Rosamund Hodge - Kegyetlen szépség

 - Becky Albertalli - Simon és a Homo sapiens-lobbi

 - Zakály Viktória - Szívritmuszavar

Amikről írtam:

 - Január havi zárás

 - A görög Szépség és a szörnyetege

 - 200 oldal Tumblr

Újak a polcomon:

 - Becky Albertalli - Simon és a Homo sapiens-lobbi

 - Claire Kenneth - Holdfény Hawaiiban

 - Aline Ohanesian - Orhan öröksége

Most pedig, itt van a március, újra sütni kezd a Nap, lehet végre megint tornacipőt hordani (ha tehetném, abban élném le az életem), el lehet hagyni lassan a télikabátot. Már megszólalt a természet ébresztőórája, de még azért félálomban van. Én is érzem, kezdenek olyan (számomra) természetellenes gondolataim születni, hogy ki kéne menni futni egyet vagy valahogy nevelni a testem. Hát, meglátjuk mi lesz ebből. Ami a könyveket illeti, azt hiszem, most akármilyen szintű fantasy-ra vágyok. Tőlem lehet high, low, urban, csak fantasy legyen, hiányzik már, hogy valami elrugaszkodottat olvassak. Meg persze, a mini-könyvklub sem maradhat ki.

Márciusra tervezem:

 - Karen Marie Moning - Keserű ébredés

 - Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara

 - Tommy Wallach - Kösz, hogy...

Remélem nektek is jól telt a tél utolsó hónapja, romantikáztatok egy jót Valentin napon, és készen álltok arra, hogy minden zöldbe boruljon. Az biztos, hogy én nagyon várom már. Addig is: a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Szerdai fa imádat | PénTag #2

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma kis rebellis leszek és megszegek pár szabályt jó, igazából egyet..), mégpedig a Szerdai fa imádat nevű tag-et pénteken rakom ki. Mi ez, ha nem lázadás?

A kihívásra Sol és Levandra, a két könyvvadász hívott ki, akiknek ezúton is köszönöm. Hát, nézzük, mibe vágtam a fejszémet!

1. "Ha fa lennék, semmi okom nem lenne rá, hogy szeressem az embereket." - Maggie Stiefvater - A hollófiúk >> Egy könyv utálatos szereplőkkel.

Azt hiszem, bármikor, ha ez a kérdés felmerül, az örök válaszom Cyn Balog Tündérszerelem című könyve lesz. Aki olvasta a véleményemet a műről, az tudja, mennyire ki nem állhattam a szereplőket, aki nem olvasta, annak most megmondom: utáltam őket.

Az a bizonyos fúriafűz

2. "Annyi növény van itt, erre pont egy olyanba kell ütköznünk, ami visszaüt." - J. K. Rowling - Harry Potter és a Titkok Kamrája >> Egy igazán ütős könyv.

Markus Zusak - A könyvtolvaj. Gyűlölöm a II. világháborút, utálok olvasni, hallani, beszélni róla. Ez a könyv mégis el tudta ezt velem feledtetni. Úgy tudta elmesélni a történetet, hogy közben nem akartam öngyilkos lenni az események miatt. Egyik érdekessége, hogy az elbeszélő a Halál, ami külön tetszett, nem gyakran olvas ilyet az ember lánya.

3. "Tudtad, hogy minden elkapott levél egy boldog napot jelent?" - Maggie Stiefvater - Borzongás >> Egy boldogságosan boldogságos könyv, minden dráma nélkül.

Alapvetően nem vagyok nagy romantikusos, de azért néha nekem is szükségem van egy-két limonádéra. Az egyik kedvencem Julianne Donaldson Edenbrooke-ja. Van benne dráma, viszont minimális mennyiségű, és annyira  aranyos, hogy arcizom-láza lesz az olvasónak, mire a végére ér.

4. "A fák élnek, a műanyag nem." - Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos >> Egy élő, lélegző sztori, ami nem hagy nyugodni.

Az utolsó olyan könyv, amin hetekig gondolkodtam intenzíven az az Ármány és kézfogó Böszörményi Gyulától. Kegyetlen volt a vége, valószínűleg a következő kötet megjelenéséig lesznek erről a kötetről folytatott , mély beszélgetéseim a barátnőimmel.

5. "A fák között elvész a perspektíva. Meg az irány. Talán maga az élet is ilyen." - Charles Martin - Hegyek között >> Egy könyv, amiben elvesztél.

Lewis Caroll Alice könyvei az egyik kedvenceim. Bár sok ember értelmetlennek tartja, nekem pont azért tetszik. Néha teljes káosz az egész, de mi a baj egy kis káosszal? Szeretek elmerülni Csodaország világában

+1 "Úgy rémlett, mintha az összes fák suttogva beszélnének, híreket és mindenféle fondorlatokat közölnének egymással valami ismeretlen nyelven; az ágak meg ide-oda hajladoztak és markolásztak, pedig nem is fújt a szél." - J. R. R. Tolkien - A Gyűrű Szövetsége >> Egy párbeszédekben gazdag könyv.

Dráma ér? Mert akkor Moliére Tartuffe-jét választom. Rövid, szórakoztató, az egyik legjobb kötelező, amit eddig olvastam.

Az én kihívottjaim pedig: Zsófi és Bea, akik újra és újra elkalauzolnak minket a Könyvutcába, remélem hamarosan olvashatom a ti válaszotaitokat is.

Még egyszer köszi a kihívást, Sol és Levandra, és tudjátok: a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi