2017. július 9., vasárnap

Erdő, erdő, kerek erdő | Naomi Novik - Rengeteg

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma egy olyan esemény részesei lehettek, ami még talán sose (az utóbbi időben biztos nem) fordult elő. Nem az utolsó pillanatban rakom ki a Mini-könyvklubos értékelésemet! Pacsi, vállveregetés meg minden.
Kicsit komolyabban (bár kit akarok átverni, szinte sosem vagyok komoly) igazából már egy jó ideje szemeztem a könyvvel, a Booktube-on is rengeteget (haha, értitek) lehet hallani róla, viszont ha nem ez a mostani könyvklubos könyv, valószínűleg még sokáig halogattam volna, szóval örülök, hogy ezt szavazták meg.

Molyok szerint: 4,45 csillag
Szerintem: 3,27 csillag

A történet szerint él egy varázsló, akit Sárkánynak becéznek (és akiről azt hittem, hogy tényleg a pikkelyes állatka). Abszolút antiszociális, semmi falusi partiba nem látogat el, csak ha nagyon muszáj, a tornyában éli a kis életét. Ezzel senkinek semmi baja, mert ő azon kevesek egyike, aki tud varázsolni és ezzel meg tudja védeni a völgy lakóit a Rengetegtől (egy gonosz erdő, ami előszeretettel keseríti meg az emberek mindennapjait). Ja, és a varázsló tízévente magával visz egy leányt a tornyába (ezzel már nincs annyira kibékülve a plebsz). Valamiért mindig a legszebbet, legtökéletesebbet választja, idén is mindenki arra számít, hogy a főhősnő barátnője lesz az áldozat, de hát az olvasók közül ki lepődött meg azon, hogy nem így történt?

Történet: Nem az volt, amire számítottam. Az első felével nem is volt semmi bajom, sőt, még tetszett is, viszont mikor másodjára jött a herceg, elmentek a fővárosba és elkezdték megpróbálni megmenteni a királynőt, na onnantól nekem egy rohanásnak tűnt az egész. Nem mondom, hogy jobb lett volna az egy helyben toporgás, de az őrült módjára futkosásnak sem vagyok nagy híve. Viszont az tény, hogy így nagyon haladós volt, és nem volt annyira idegesítő, hogy akadályozzon az olvasásban. A romantikus szálért sem voltam oda, nem nagyon értettem? Attól szerettek egymásba, hogy összevarázsoltak egy rózsabokrot? Elnézést, de nekem ennél több kell. A másik, annyira elegem van abból, mikor zárkózott a srác, és jön a lány és megváltoztatja, meg ilyenek. Nem, csak nem. Azt viszont nagyon díjaztam, hogy nem volt szerelmi háromszög. Voltak benne apró logikátlanságok, de ez tényleg csak szőrszálhasogatás (milyen szerencse, hogy bekészítettem a mini fejszémet, szóval ha már itt tartunk...). Az elején azt mondja, hogy az ő falujából választ idén a varázsló, majd konkrétan ugyanannak a lapnak az alján azt mondja, hogy egy csomó lányt nem ismer, mert nem odavalósiak. Meg (mini spoiler) Szarkan (a Sárkány rendes neve) az alapján választ, hogy ki képes varázsolni, de banyek mennyi az esélye, hogy minden egyes alkalommal a legtökéletesebb lányban van meg ez a képesség? Hagyjanak már. Aztán ott van a torony, amiből nevetségesen könnyű megszökni. Komolyan elég kimászni az ablakon? Na mindegy... A mágia működése sem jön be annyira. Mármint, könyvnyi hosszú varázsigék, amiket lehetetlenség megjegyezni, de vannak rövidebbek is, meg énekeljünk és a varázsige egy történet? Nem köszönöm, jobban szeretem, pálcával hadonászunk, és ostoba varázsigéket kántálunk (idézet Pitontól, ha esetleg valaki nem tudná fejből a Harry Potter filmek szövegét). Az viszont nagy pluszpont, hogy egyrészes fantasy, azért ezzel nem lehet minden utcaszegleten találkozni.
Szereplők: Agnyeska ( a főszereplő) nem nagyon lopta be magát a szívembe. Nem szeretem, ha egy főszereplő tökéletesnek van beállítva, viszont a másik véglet is az idegeimre megy, mikor extra szerencsétlen. Mármint, tök béna, nem képes 50 métert megtenni anélkül, hogy ne koszolná össze magát, teljesen életképtelennek tűnik, legalábbis számomra. És róla kéne elhinnünk, hogy két nappal azután, hogy rájött, hogy boszorkány, folyamatosan olyan varázslatokat mutat be, amin egy 100 éves varázslón kifog. Mert neki ez természetesen jön. Aha, nem. Meg elég gyér magyarázat a szerencsétlenségére, hogy 'mindig körülölelte a mágia'. Kasja (a barátnője) is idegesített, de leginkább csak azért, mert nem érdekelt, mi történik vele, olyanról meg minek olvassak, aki hidegen hagy? A fővárosi varázslók sem lettek nagy haverjaim. Marek (a herceg) volt talán az, akit legkevésbé bírtam. Értem, az anyját akarta megmenteni, blabla, de nem lennénk jóban, ha összetalálkoznánk. Szarkan semleges, nem utálom, viszont többet kéne tudnom róla ahhoz, hogy azt mondhassam, hogy szeretem. De határozottan vele hasonlítunk legjobban, mármint, nem megy társaságba, egyedül él a tornyocskájában és van egy király könyvtára, ó és józan esze is. 
Stílus: Gördülékeny, könnyen, gyorsan olvasható, 3-4 nap alatt végeztem vele, úgy, hogy nem az egész napot töltöttem olvasással. Nincsenek benne gyönyörűen megfogalmazott mondatok, viszont egetrengető hülyeségek sem, szépen a kettő között foglal helyet.
Cím: Angolul Uprooted (kiszakított, kiirtott), aminek van értelme, mert az erdőt ki kéne irtani, Szarkan meg a lányokat falujukból. Nagyon örülök, hogy nem tükörfordítás a magyar cím, mert ez így minimális irányt ad, mire számítsak, viszont ha A kiszakított vagy valami hasonlóan drámai címe lenne, nagyot csalódnék a tartalomban. 
Borító: Szép, tetszik, hogy csak három szín van rajta, az sem a hupilila, a meggypiros és a rétzöld, hanem a fekete-fehér-arany. Jól néz ki, ahogy a fák ágai összegabalyodnak, de látszik mögöttük a torony. Nem vagyok nagyon oda érte, ha a borítókon arc van, viszont itt csak a lány sziluettje látszik (meg az arany köténye), így tetszik. Tényleg nagyon szép lett, taps a tervezőnek.
Ajánlom: Hogyha még nem nagyon volt dolgod fantasyval, de szeretnél olvasni valamit ebből a műfajból, akkor ez egy jó első könyv. Ha nem szeretnél elkezdeni egy egész sorozatot, hanem csak egy laza történetre vágysz, akkor ez tökéletes. Illetve pont ebből az okból kifolyólag akkor is jó, ha éppen egy olvasási válság közepén jársz, mert gyorsan végezni lehet vele, és semmi komollyal nem terheli a lelked.
Újra fogom-e olvasni? Valószínűleg nem, azt hiszem, egyszer elég volt, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Szeretnék-e saját példányt? Miután nem tervezem még egyszer a kezembe venni, ezért a válaszom erre a kérdésre is nem.
Fogok-e mást olvasni az írónőtől? Igen, a Temeraire sorozatot talán elkezdem, de nem vagyok benne 100%-ig biztos, mert a moly azt mondja, hogy a 4. kötet után nem jelenik meg a többi magyarul és nem tudom, hogy el akarok-e kezdeni egy 9 részes sorozatot.

Összességében nem volt olyan rossz ez a könyv, nem hagyott maradandó nyomot (se rosszat, se jót), egynek elment. Remélem, hogy ti jobban élveztétek, mint én. Ha többet szeretnétek olvasni róla, ITT megtehetitek. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

8 megjegyzés:

  1. Helló!
    Azért az eleve rossz, ha azt emeli ki az ember pozitívumként, hogy "nincsen benne szerelmi háromszög". :D
    Egyébként a "romantikus" szállal hasonlóan éreztem. Nem is volt igazán semmi romantika benne, hanem egyszer csak bumm: egymásnak esnek. Én sem értettem, hogy ez most honnan jött, vagy mi van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, akkor nem velem van a baj, hogy nem értettem, miért. :D

      Törlés
  2. Én a lányelvivős részt nem úgy értelmeztem, hogy mindegyik lányban benne van a varázslás. Mindig elvisz valakit, és eléri azt, hogy a Rengeteg ne legyen már rá hatással. De ha olyan emberrel találkozik, akiben benne van a mágia, akkor kötelessége tanítani. De ez ritka, szerintem nem mindegyik lány volt varázsló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez érdekes! Én is úgy értettem, mint Gabi, hogy a Sárkány azokat választja ki, akikben meglátja a mágiát. De az nekem is szöget ütött a fejemben, hogy az előző lány, aki üzeneteket hagyott Nyeskának, azt vajon miért nem írta meg, hogy varázslásra fogja tanítani őt a Sárkány? Szóval az is lehet, amit Te mondasz... Meg amúgy is furcsa lenne, hogy minden 10-ik évben pont van egy mágiával bíró lány, máskor meg nincs... (De mondjuk így is kimaradhatnak azok a varázslók, akik épp nem a "megfelelő" évben születnek, hogy a Sárkány kiválaszthassa őket.) Szóval ez a rész elég zavaros szerintem. :)

      Törlés
    2. Hát igen, kissé zavaros, ha sorozat lenne, biztos több idő lenne ezt kifejteni, de örülök, hogy nem lett az! Szerintem baromi ritka, ha varázsló születik, meg gyanítom, máshol is születnek varázslók. Mert Alosa unokaöccse vagy kije, ő se a környéken született. Ha jól számolom, összesen voltak heten Nyeskával együtt, és a legtöbb már nagyon öreg volt, úgyhogy én ezért is gondoltam, hogy nem mind volt varázsló. Meg azt mondta Nyeska, hogy akik elmentek, azok gazdagok lettek, mert kiművelődtek, de azt nem mondta, hogy belőlük is boszorkány lett volna. Meg a herceg is meglepődött a képességein, pedig mindig bepróbálkozott a tornyos lányoknál.

      Törlés
    3. Az (szerintem) nem derült ki, hogy a többi lánynál is bepróbálkozott-e Marek. A Sárkány meglepődött, mikor kiderült, hogy Marek kezdeményezett, és szerinte ezt kifejezetten sértésnek szánhatta a herceg. Én ebből azt gondolnám, hogy korábban nem fordult elő ilyen.

      Abban viszont igazat adok, hogy ritka lehet a varázsló, mert a többi akit megismertünk tényleg mind nagyon öreg. Ebbe eddig bele se gondoltam. :) Ettől függetlenül, mi van, ha születik egy mágikus adottsággal rendelkező lány (vagy teszem azt fiú!!!) a faluban, de épp nem 17 éves, mikor arra jár a Sárkány...

      Törlés
    4. Igazából nekem mindegy, teljesen el tudom fogadni a véleményeteket, nem tetszett annyira a könyv, hogy vitába szálljak érte. :D Viszont ha tényleg úgy van, hogy nem mindenki boszorkány, akit elvisz Sárkány, akkor egy fokkal ellenszenvesebb a karaktere, hogy a legtökéletesebbre hajt. Mármint, talán megértem, de attól még nem tetszik... Amúgy azt tudjuk, hány éves a herceg? Mert gondolom húszon valamennyi, és akkor Nyeska a harmadik lány, akivel találkozhat, a második, akinél bepróbálkozhat (tíz éves kor alatt úgy gondolom még nem, bár ki tudja) és lehet, hogy az előző lányoknak, ha boszik voltak, volt annyi eszük, hogy nem varázsolnak a herceg előtt. De nem tudom, lehet, hogy rosszul gondolom. Meg amúgy tényleg, ha fiú varázsló, akkor nem viszi el, mert nem a legszebb lány vagy mi?

      Törlés
    5. Nekem meg az volt teljesen egyértelmű, hogy a többiekben nem volt mágia :D a többiekben csak a kötődés volt a Rengeteghez a föld miatt szerintem, amire szüksége volt, mert ő nem akart kötődni senkihez, és semmihez. És ha már muszáj volt elviselnie valakit, akkor az legyen rendezett, és ügyes stb - sztem nem pusztán a szépségre ment rá, hanem hogy kit bírhat legjobban elviselni a sarkossága mellett, ha már muszáj :D és persze mivel a mágia ritka, az felülír mindent, ha a halálba kívánja akkor is :) és vszeg ha bárhogy máshogy kerül az útjába ilyen személy, akkor soron kívül magához veszi - csak hát kerülte az embereket. meg ugye a völgybeliek a mágus karakterek a varázslókkal szemben, már szerepjátékos szempontból, és egyszerűen nem tudják feldolgozni h ez is mágia :D

      Törlés