Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és megint eltelt egy hónap és én megint kiégtem ezen. Egyszerűen nem bírom az idő múlását. Mindjárt vége a nyárnak, lehet beköltözni, elővenni a sulis cuccokat, napi 8 órát ülni az órákon. Na de mielőtt mély depresszióba esnék emiatt, nézzük, hogy telt a nyár második hónapja.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy július közepén elkezdtem dolgozni. Nem túl izgalmas, egy gyárban rakok össze két alkatrészt BMW-k visszapillantótükréhez. Nem rossz, a sarkam fáj a 8 óra állástól, de ezen nem lepődtem meg. Kicsit fura amúgy belegondolni, hogy dolgozok és pénzt keresek, mert azt a felnőttek csinálják, nekem meg még van 3 hónapom amíg papíron az leszek.
Persze nem csak ebből állt a nyár közepe. Hosszú várakozás után visszatért a Trónok Harca is, amit nézek is, hétről hétre, ahogy egy rendes fanhoz illik. Az eddigi három rész közül azt hiszem, az első tetszett a legjobban, viszont nagy izgalommal várom a folytatást.
Egy családi mozizást is beiktattunk, ami tök jó volt, mert erre egyre ritkábban kerül sor. A Valerian és az ezer bolygó városára esett a választásunk. Nem volt rossz, élveztem, viszont nem is volt rám túl nagy hatással, nem valami, amire örökké emlékezni fogok, egynek elment.
Fesztiválozni is voltam, igaz, nem valamelyik nagyon, "csak" a csornai Veréb fesztiválra néztünk el az egyik barátnőmmel. Enyhén felidegesedtem, mikor ott jártunk, mert eredetileg az Intim Torna Illegál koncert vonzott mindkettőnket, mert ezer éve nem voltunk koncertjükön, gondoltuk, éppen itt az ideje. Erre nem elmarad?! Jó, nem ők tehettek róla, de attól még lazán elpáholtam volna valakit. Viszont utána a Paddy and the Rats lépett fel, akiknek a régi számaikat nagyon szeretem, az újak közül csak párat bírok, viszont sikerült azokat kiválogatniuk, amiket nagyon szívesen hallgatok, szóval az pozitív csalódás volt.
A blog pedig egy évvel öregebb lett (az írója pedig nem lett bölcsebb - továbbra sem tudok rendszeresen írni, majd talán jövőre), jelenleg 2160-szor kattintottak valamelyik bejegyzésemre, ami nagyjából kétszer annyi, mint ami az egyéves fordulónál volt, és én igazából elvagyok így ezzel a lassú evezgetéssel. Persze ez nem azt jelenti, hogy letettem arról, hogy egyszer képes legyek rávenni magam, hogy rendesen foglalkozzak a bloggal. De azért itt kívánok magunknak boldog szülinapot. Jövőre is legyen legalább ennyire jó.
Olvasás szempontjából nem volt kiemelkedően jó a hónap, de elkeserítően rossz sem. A TBR-omhoz nem igen sikerült hűnek maradnom, de hát, ezen igazából, annyira nem lepődtem meg, ismerem magam annyira, hogy tudjam, megesik az ilyen, de nézzük, mi a helyzet a könyvek terén általában:
Amiket olvastam:
- Naomi Novik - Rengeteg
- Anna Todd - Miután elbuktunk
- J. K. Rowling - Legendás állatok és megfigyelésük (a forgatókönyv)
- Walt Disney - A Szépség és a Szörnyeteg
Amikről írtam:
- Június havi zárás
- Erdő, erdő, kerek erdő
Újak a polcomon:
- Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelmei
A nem szétolvadós projekt még mindig tart, viszont egyre nehezebb, főleg, hogy minden nap biciklivel járok a város túlsó végébe, fél kettő környékén, amikor kb a legmelegebb van. Na mindegy, legalább kiderül, hogy képes vagyok rá, ha nagyon muszáj.
Kicsit feleslegesnek érzem ezen a ponton leírni, mit tervezek olvasni a következő hónapban, de azért nem hagyom ki, hátha éppen most lenne kedvem ragaszkodni hozzá. Hát lássuk:
Augusztusra tervezem:
- V. E. Schwab - Egy sötétebb mágia (Mini-könyvklub 7 választott könyv)
- Dave Eggers - A kör (vissza a könyvtárba)
- Lev Grossman - A varázslókirály (vissza a könyvtárba)
- Neil Gaiman - A temető könyve

Oké, ez így soknak tűnik, főleg úgy, hogy azt is tudom, hogy 18-ig tart a zsebpénz szerzés, viszont utána egy hét semmittevés jön, mert ha minden jól megy (nagyon remélem, hogy így lesz), akkor megyek a nagymamámhoz a világvégére (oké, csak az ország túlsó végére) és mi jobb szórakozás, mint együtt olvasni? Na mindegy, jó lesz ez!
Remélem élvezitek a nyarat, a napsütést, sokat jártok strandra, de minimum rendesen ki tudjátok magatokat pihenni. Legyen jó napotok és vidámkodjátok ki magatokat, amíg lehet. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése