2018. július 16., hétfő

Minden könyvet elolvasok itthon - és ezúttal komolyan

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma azon kevés alkalmak egyike van, amikor komoly vagyok. 

Gondolkodtam, és úgy döntöttem, hogy addig nem veszek új könyvet, amíg minden polclakót el nem olvastam. Nemcsak a spórolás miatt döntöttem így (való igaz, ez sem rossz), de a két érzés (sok választási lehetőség vs minden itthoni könyvet olvastam) közül az utóbbi győzedelmeskedett, mert kicsit már úgy éreztem, az egész kicsúszott a kezemből, plusz azt sem szeretném, ha lenne olyan könyvem, amit egyszer megvettem, aztán meg felé sem nézek.

Jelenleg összesen 195 könyv van a polcaimon, ebből 180 van enyém (pár könyv a szüleimé/nővéremé) és ebből a 180-ből 43 darab olvasatlan (az összesből kerek 50), illetve ebben a pillanatban 4-et olvasok (plusz egy e-könyv, de azokat nem számoltam).

Az olvasásra várók


Már régóta tervben van, hogy mindet elolvassam, de idén jutottam el oda, hogy elhatároztam, hogy megvolt a Könyvhét, előrendeltem A fényigézőt, plusz a júliusi BookBubble boxot, nyaraláskor lesz még - szigorúan - egy, aztán ennyi volt, amíg azt az 50-et el nem olvasom. Annyira nem hiszem, hogy nehéz lenne, mert hát nincs nagy problémám az önuralommal, de majd meglátjuk.

Emiatt a könyvtárat is feladom egy időre. Vagyis nem teljesen, ahhoz túlságosan hozzászoktam a 3 év alatt, mióta rendszeresen járok, hogy havonta legalább egyszer ellátogassak. Viszont mivel ez az én személyes kis dolgom, úgy alakítottam, hogy havi egy könyv belefér. Ezt is szigorúan be fogom tartani, mert csak úgy van értelme az egésznek. Ha nem lenne önuralmam, akkor annyi nehézség azért lenne benne, hogy a ruhatár melletti kis könyvespolcról, ahol 100-200 forintért dobálnak tök jó könyveket, elfogna a kísértés, de max ha nagyon ezt érzem, megkérem apát, hogy kísérjen el, és vigyázzon rám xD (vagy alapból pénz nélkül indulok el...)

Aztán ugye van egy listám is. Mivel még mindig cél havonta legalább egyet elolvasni róla, valószínűleg egyszer-egyszer össze fogom vonni a könyvtáros könyvvel.

Mindenesetre a havi várólistáim a következőképpen fognak alakulni:
- (random szám) db már meglévő könyv
- 1 db könyvtári
- 1 db listás

Ha esetleg érdekelne Titeket kicsit részletesebben az egész a Havi zárásokon kívül, nyugodtan írjatok és kitalálunk valamit!
Arra is gondoltam, hogy mivel nyilván szeretnék értékeléseket írni, de szerintem, így 3 év után mind tudjuk, hogy nem fog minden könyv elolvasása után megtörténni, esetleg írhatnék 3-5 könyvenként. Mit gondoltok?

Ti amúgy csináltok valami ehhez hasonlót? Vagy van valami szabályotok, hogy pl minden 5 elolvasott könyv után vesztek újat?

Remélem elkísértek erre a kis könyves utazásra. De ha nem, hát az sem baj.
Mindenesetre ne feledjétek: a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést! Pá, Gabi

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jó lett ez a bejegyzés, tetszik az ötlet. 😍 Nekem is lehet, hogy ki kellene próbálnom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszi ^^ Hát, sosem késő xD Nyugodtan csatlakozz, ha gondolod ;)

      Törlés