1. nem odamenni Ferihez és ezzel nem ajtót nyitni a lehetőségnek, hogy barátok legyünk. Pedig 4 évem lett volna rá. Mondjuk 3-3 és fél. Ez nagyon böki a csőrömet.
2. hagyni elfelejteni a némettudásomat. Most meg úgy érzem, nem vagyok elég okos ahhoz, hogy az agyam még egy nyelvet elbírjon, így is elég nagy a kuszaság benne.
3. senkivel nem tartani a kapcsolatot a városból. Félreértés ne essék, imádom a barátaimat, a világért nem cserélném le őket, de néha jó lenne, ha valaki közelebb is lenne. Mert tudom, milyen jó, amikor két lépésre (hell, egy karnyújtásnyira) van egy (egy, mint határozatlan névelő, nem mint számnév) barátja az embernek és ez (különösen most) nagyon hiányzik.
4. nem leborotválni a fejem karantén elején (nyilván nem a fejem, hanem a hajamat)
5. nem megtanulni főzni korábban. Bár fura ilyen szempontból az egész körülmény, meg anya mindig mondja, hogy ő sem kezdett, míg Eszter meg nem volt, meg hogy dédi is csak akkor tanult meg, amikor már nagyit nevelte, de akkor is. Olyan, mintha le lennék maradva (bár nagyon sok mindennel érzem ezt). Legalább sütni tudok.
6. nem megtanulni zongorázni
7. abbahagyni a sakkot
(bár ez utóbbi kettő számomra érthető módon történt, mert inkább Eszter dolgai voltak, mint az enyémek, és nem is szerettem, de azért kicsit bánom; meg a sakk mondjuk csomó mindent taníthatott volna)
8. másodjára kicsit szorongani Londonban és nem rendesen élvezni és csak beleolvadni. De majd legközelebb.
9. lehetőséget hagyni a lista bővülésére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése