2016. június 8., szerda

Május - időutazás | havi zárás #5

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és újra eljött a hó végi zárás. Eltelt május, nemsokára vége az iskolának és itt van a küszöbön a nyári szünet. Májusban szorítottam nővéremnek, hogy jól sikerüljön az érettségije (ami hála az égnek meg is történt, bár mind tudtuk, hogy így lesz), részt vettem két barátnőm társaságában az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett erdős versenyen, ahol 10 csapat volt jelen, és kilencedikek lettünk, amire büszkék vagyunk, mert a cél az volt, hogy ne legyünk utolsók. Volt kompetenciamérés is, ahol remélem jól szerepeltem (bár mindig az történik, hogy elveszítem azt a lapot, amin a kódszámom van, így sosem tudom meg, milyen lett az eredmény), befejeztem a közösségi szolgálatot erre az évre, már csak 10 óra hiányzik az 50-hez. Részt vettem a Mini-könyvklub nevezetű, hát.. könyvklubban (bővebben ITT). Amire büszke vagyok, az az, hogy ebben a hónapban 7 (!) könyvet is sikerült elolvasnom. Ahhoz képest, hogy eddig ilyen 3-4-eket olvastam, nagyon boldog vagyok.

Amiket olvastam:
 - Kiera Cass - Az Elit
 - Kiera Cass - Az Igazi
 - Gail Carriger - Lélektelen
 - Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz
 - Julianne Donaldson - Edenbrooke
 - William Shakespeare - Rómeó és Júlia
 - Lois Lowry - Az emlékek őre

Amiről írtam:
 - Április - sorozatok | havi zárás
 - Kedvenc nem jelenben játszódó könyvek | kedvencek #3
 - Emlékezzünk! | Lois Lowry - Az emlékek őre

Újak a polcomon:
 - James Fenimore Cooper - Nagy indiánkönyv
 - Lewis Caroll - Alice's Adventures in Wonderland/Through the Looking-Glass
 - Patrick Rothfuss - A szél neve



Mivel szégyenszemre van három olyan könyv, amit már egy jó ideje elkezdtem, de sehogy sem sikerül befejezni, így június ezeké a könyveké lesz. Remélhetőleg ez nem fogja elvenni az egész hónapomat, úgyhogy amint végeztem azokkal, a hónap hirtelen átváltozik idegen nyelvű könyvek hónapjává, nyelvvizsgára hangolódva vagy befejezem az elkezdett sorozatokat.

Júniusra tervezem:
 - Vavyan Fable - Szennyből az angyal
 - Oláh Gábor - Holnap más leszek
 - C. S. Lewis - Az ezüsttrón
 - Kerstin Gier - Rubinrot
 - Stephenie Meyer - Bis(s) zum Morgengrauen
 - C. S. Lewis - A végső ütközet
 - Elizabetta Gnone - Ég veled, Fairy Oak!

Nem vagyok benne biztos, hogy az összes könyvet a listáról el fogom tudni olvasni, de majd igyekszem. Kitartás, már csak egy hét van a suliból, azt már féllábon is kibírjuk. Mindnekinek jó júniust és szép nyarat! A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése