2018. január 1., hétfő

2017 - évértékelés + néhány fogadalom, de inkább célkitűzés

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és először is, mindenkinek boldog új évet!
És most, hogy ezen túl vagyunk, itt az ideje szépen lezárni a 2017-es évet, és szépen, ügyesen, okosan nekikezdeni 2018-nak. De mielőtt végleg búcsút mondanánk, tekintsünk vissza, milyen is volt a tavalyi év.
Érdekes. Érettségiztem infóból, lett egy angol nyelvvizsgám (vicces történet: nagyjából két hónappal azután mentem átvenni, hogy írtak. Még mindig mindent időben csinálok), dolgoztam a nyáron. Találtam egy új kedvenc sorozatot, a 100-ot (magyarul A visszatérők, ha esetleg valaki szeretné tudni), amit kétszer teljesen végignéztem és sikeresen rászoktattam még 3-4 embert, hogy nézze, így van kivel fangörcsölnöm. Ezenkívül felfedeztem a snail mail nevű jelenséget, ami igencsak elnyerte a tetszésemet.
Nagykorú lettem, szóval ezentúl már egy felnőtt (xD) gondoltait olvashatja, aki idetéved.
A blog döcöget, 23 bejegyzéssel zárjuk az évet, ami eggyel kevesebb, mint a tervezett, de nem bánom (egy kicsit azért de).

Meg persze olvastam.
Idén eggyel több könyvet sikerült elolvasni, mint tavaly, szám szerint 59-et. Ebből 18 sorozatindító, 15 folytatás és 2 befejezőkötet. Idén (vagy hát tavaly) igyekeztem kilépni a komfortzónámból, így több romantikust és new adultot is olvastam, illetve 24 számomra új íróval ismerkedtem meg. Az angol nyelvű könyveket is elkezdtem nézegetni, 3-at olvastam eredeti nyelven.
Nézzünk néhány listát, mert vicces ilyeneket írogatni.

10-ek
Kedvenc (olvasási sorrend)

  • Böszörményi Gyula - Ármány és kézfogó
  • Becky Albertalli - Simon és a Homo sapiens-lobbi
  • Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán
  • Vivien Holloway - Mesterkulcs
  • V. E. Schwab - Egy sötétebb mágia
  • Julianne Donaldson - Blackmoore
  • Jenny Han - A fiúknak, akiket valaha szerettem
  • Erin Morgenstern - The Night Circus
  • John Green - Turtles All The Way Down
  • Böszörményi Gyula - Nász és téboly

Kedvenc ellentéte

  • Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek
  • Zakály Viktória - Szívritmuszavar
  • Candace Bushnell - Carrie naplója
  • Karen Marie Moning - Hajnalra várva
  • Lev Grossman - A varázslók
  • Anna Todd - Miután elbuktunk
  • Amy Tintera - Lázadók hajnala
  • Sidney Lawrence - A kalóz asszonya
  • Madeleine L'Engle - Időcsavar
  • Kylie Scott - Taktus
(spoiler holnapra: egy másik bejegyzésben folytatom a listázást)



És elérkezett a célok megfogalmazásának ideje.
 - legalább 24 bejegyzés
 - minden hónapban elolvasni egy könyvet a Listáról
 - rendszeresebben írni ide
 - befejezni 3 megkezdett sorozatot
 - újraolvasni egy kedvenc könyvet
 - kicsit rendszerezni ezt az egészet

Összességében azt hiszem, jobban örülök, hogy vége van az évnek, mint nem. Remélem ti máképp vagytok vele, és még egyszer boldog új évet minden kedves olvasómnak. A következő bejegyzésig  pedig ne feledjétek: legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése