2018. január 27., szombat

Szilaj gyönyörnek vége is szilaj - Westworld | Sorozat szombat #1

Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma helyett egy sorozathoz szeretném meghozni a kedveteket.
Nem tudom, hallottatok-e már a Westworld című sorozatról, én egy ideje szemeztem vele, és nagyjából két hete meg is néztem az első évadot és talán ennyi idő alatt sikerült is megemészteni, feldolgozni. Mert beteg. Nagyon jó, de beteg.
Mint két tőmondattal ezelőtt említettem, nagyjából két hete láttam, az egyik barátnőmtől kaptam kölcsön (nem tudom, olvassa-e, ha igen, akkor még egyszer köszi, Lara). Két dologra jöttem rá. 1) Imádok DVD-n sorozatot nézni, nem értem, eddig miért nem tettem és 2) az HBO-nak sikerült megint egy fantasztikus sorozatot csinálnia. A 10 részt kb három nap alatt néztem meg, de csak azért, mert a második nap estéből hajnal lett, szóval igazából két éjszaka végeztem vele. Plusz pont, a már amúgy is sok mellé, hogy az utolsó rész másfél órás, szóval nem "csak" 10 órán keresztül élvezhetjük ezeket a szilaj végű gyönyöröket. Egyébként félre lettem vezetve, ugyanis abban a hitben éltem, hogy már kint van a második évad is, de óhohó, mennyire tévedtem. Teljesen meg voltam nyugodva, snitten láttam, hogy 2 évad 20 rész, mondom minden király. Erre mikor kerestem, hogy hát, jöhet a következő évad, nem találtam. És miért? Mert (ha megbízható az információforrásom, ami pedig az internet és minden, ami ott van, igaz, akkor) áprilisban kezdik vetíteni. Az még sok hónap! De mitől is vagyok ennyire elájulva? Természetesen, mint mindig, igyekszem nem spoilerezni, most különösen, mert minden kis dolog fontos, és nem akarok lelőni semmit, ti is lepődjetek csak meg úgy, mint én.


A történetünk a jövőben játszódik, ahol is létrehoztak egy vadnyugat stílusú parkot, ahol teljesen élethű robotok alkotják a népet, meg lehet őket erőszakolni, megölni, akármit lehet velük csinálni. Ha bármi bajuk lesz, elviszik, helyrerakják őket, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Egy nap azonban elhangzik egy bizonyos mondat (These violent delights have violent ends, vagyis Szilaj gyönyörnek vége is szilaj) és minden elkezd szépen átalakulni.

Történet: Úristen. Nem értem, hogy tudnak csupán 10 egyórás részbe ennyi mindent beletenni. Mert annyi minden történik, hogy öröm számon tartani. Annyira komplex az egész, amiatt, hogy a robotok egy napra vannak beprogramozva, nem érzékelik az idő múlását, pedig múlik az, így az idősíkokat is ügyes, aki meg tudja jegyezni és érti elsőre (nem, nem voltam ügyes, de hála a 21. századnak, YouTube-on találtam pár hasznos videót). Több szálon fut az egész (nemcsak időben + a kedvencem Maeve-é volt, a Mariposa tulajdonosáé), rengeteg karakterrel dolgozik a sorozat és valahogy képesek voltak minden szálat izgalmassá tenni. Sosem lehet tudni, hogy vajon ki fog meghalni, mi derül ki (mert bizony voltak dolgok, még meg nem is kevés, aminél a földről kellett felszedni az állam és féltem, hogy felébresztem a többieket, akkorát koppant a padlón). És az egész annyira beteg. Nem tudom megmagyarázni, miért, sem azt, hogy ha ennyire beteg, vajon miért élveztem ennyire. Valószínűleg azért, amiért a sorozat karakterei ellátogatnak ide. Mert igaz, hogy véres és volt olyan pillanat, amikor nem bírtam nézni a képernyőt, pedig láttam egy-két dolgot (Trónok Harca segített rászokni, hogy nehezebben kapjak hányingert), de ez sok volt, kicsit talán ijesztő is, de nem úgy, mint egy hatévesnek Voldemort (á, dehogy saját élmény), ahol konkrétan attól féltem, amit láttam, inkább úgy, mint egy pszicho-thriller, ahol az agyammal szórakoznak. És a vége! Nyilván nem akarom és nem is fogom elmondani, mi a vége, de annyit megsúgok, hogy ritka jó és nagyon várom a következő évadot (talán megemészteni is könnyebb lesz részről részre) Sokat gondolkodtam rajta amúgy, miután befejeztük és még most sem sikerült talán teljesen felfognia az agyamnak mindent. !!!MINI SPOILER!!! Nagyon tetszett, hogy elkezdenek emlékezni a robotok a régi dolgokra, hogy miket csináltak !!!SPOILER!!! És egy újabb remek ábrázolása a mesterséges intelligencia elszabadulásának.
Szereplők: Mint mondtam, rengetegen vannak. A legtöbben összetettek, rétegeltek, nem igazán tudod eldönteni, hogy hogy érzel irántuk. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy őt most szeretem vagy nem, illetve, ha nem utálom, az fura-e és bűntudatot kellene-e éreznem miatta. A kedvencem Maeve volt, tetszett, hogy ő igazából nem vetkőzött ki magából, mint egy másik főszereplőnk. William-et is szerettem, valahogy fiatalon normális tudott maradni ezen a vad nyugaton (nem véletlenül van külön). Viszont Logan! Oh, man! Az az ember! Tenyérbemászó, undorító, idegesítő egy alak volt, ő volt az egyik, akin nem gondolkoztam, hogy utálom-e. Ford... Ő az alapítója ennek az egésznek, ő és a társa, Arnold csinálta az első robotokat, ők találták ki az első történeteket. De ijesztő volt. Amin mondjuk Anthony Hopkins szemei sem nagyon segítenek. Doloresszel kapcsolatban nem tudom, hogy érzek. Az elején ő volt az ügyeletes megmentésre váró hölgyike, aztán ez megváltozik, de nem tudom, hogy érzek ezzel az új énjével kapcsolatban. A fekete ruhás embert komolyan mondom, az utolsó alkalommal, mikor látjuk, kezdtem pozitívabban fordulni felé, van egy olyan érzésem, hogy ő fogja leginkább élvezni, ahogy a dolgok alakultak. Még egy emberről szeretnék beszélni, Lawrenceről, aki annyira nem fontos, de ő volt a kedvenc mellékmellékszereplőm. Rajta még nevetni is tudtam, pedig hát, nem ez jellemző a sorozatra.
Ajánlom: Azt vettem észre, hogy mikor könyvértékeléseknél ide érek, általában mindenkinek vagy senkinek szoktam ajánlani őket. Hát, a Westworld nem ilyen. Azt hiszem, 18-as (mondjuk a Trónok is, mégsem állította meg a kb 14-15 éves énemet, hogy nekikezdjek) és magabiztosan mondom, hogy nem véletlenül. HBO sorozatról van szó, szóval ne lepődj meg, hogy egy meztelen testtel kezdődik az egész, illetve sorban jönnek szembe veled. Sok vér folyik, nem sok mindent hagynak meg a fantáziának, semmilyen tekintetben. De tényleg nagyon összetett, szóval hogyha a fent felsoroltak nem rendítenek vissza és már max 2 év választ el a felnőttkortól, akkor bátran ajánlom. Illetve ne akkor kezdd el, ha valami könnyedre vágysz, mert ez nem lesz az.

Érdekességek a sorozatról:
 - Ismerős lehet a címe, ugyanis a sorozat egy 1973-ban megjelent azonos című (Westworld, magyarul Feltámad a vadnyugat) film alapján készült. Sok utalást, kis easter eggeket is találhatnak a szemfülesek (persze csak ha ismeri valaki az alapot)

- Sok ismerős arcot láthatunk a képernyőn. Anthony Hopkinst már említettem, de például emlékeztek Caspianre a Narnia krónikái filmekből? Ő játssza Logant (a tenyérbemászó alakot).
Vagy Beetee a Futótűzből? Itt ő alakítja Bernard Lowe-t.
Kicsit nehezebben felismerhető Rodrigo Santoro az Igazából szerelem Karlja itt Hector Escaton. Illetve a legidősebb Hemsworth tesóval is találkozhatunk.
Ez a lista persze nem teljes, majdnem mindenkit láthattunk már máshol, nekem ők voltak régi ismerőseim.








Remélem sikerült nem elrettenteni senkit sem a sorozattól, sőt talán akad is köztetek, aki elkezdi. Ha esetleg látta valaki, ne féljen kommentet hagyni, mi a véleménye a sorozatról, esetleg vannak-e teóriái, esetleg csak beszélgetni róla. Addig is, ne feledjétek, a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése