Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma egy újabb értékeléssel örvendeztetlek meg titeket. Igazság szerint nem ezt a posztot terveztem kirakni, viszont muszáj kiírnom magamból az érzéseimet, különben felrobban az agyam. Legszívesebben amúgy emelt hangon sorolnám a mai könyvünk hibáit és problémáit, de mint tudjuk, írásban erre nem nagyon van lehetőség.
Azonban még mielőtt belekezdenék ennek a csodának a porba alázásába, szeretném leszögezni, hogy igen, tisztában vagyok vele, hogy nem szép dolog azt mondani valamire, hogy rossz, én is inkább próbálok úgy fogalmazni, hogy nem tetszik. Ez a könyv viszont annyira kiverte a biztosítékot (még most is felidegesedek, ha rágondolok, pedig már párat aludtam rá), hogy ízekre fogom szedni és addig rugdalom, amíg lélegzik. Szóval ha ezt nem bírod, most szólok, hogy zárd be ezt az ablakot, mert csúnya dolgok következnek. Ja, meg spoilerek.
Molyok szerint: 2,55 csillag
Szerintem: 0,5 csillag
A történet szerint Lilian elmegy Indiába vőlegénye után, arra, hogy meghalt. Rögtön vissza is akar menni Londonba, mert bár minden az indulás ellen szól, apuci pici lánya annyira szomorú, hogy egyszerűen muszáj. A tengeren összetalálkoznak a kalózokkal, akik elsüllyesztik a hajót, apuci és a legénysége meghalnak, a kapitány beleszeret a lány szemébe és orrába (?), ezért természetesen magával viszi a szigetére. A lány elszökik, és miközben menekül, összetalálkozik a megmentésére sietett nem annyira halott apjával és vőlegényével. Hazaviszik, de Lilian már nem olyan régen. A család nem tudja, mi baja, mert a csaj tudja, hogy azért nem olyan élettel teli, mert beleszeretett a kalózkapitányba és nem lehet vele, mert megszökött. Már nem akar Henryhez (a vőlegénye) hozzámenni, milyen szerencse, hogy az esküvőn az utolsó pillanatban felbukkan a kalóz, akiről kiderül, hogy nem is kalóz, hanem annak a grófnak a gyereke, akit valami 10 évvel ezelőtt száműzött a királynő, mert valaki hamisan esküdött ellene (10 év után jutott eszébe bevallani). Ez a hamisan esküvő ember pedig persze nem más, mint Henry apja, mindezt azért, mert féltékeny volt Eric (kalózunk) apjára. A végén Eric és Lilian kelnek egybe és örülnek a közös gyereknek. Merthogy a srác megerőszakolta még a szigeten és persze teherbe esett a csaj.
Történet: Katasztrófa. Oké, ez kicsit erős, de ha jobban belegondolok, ha a háromnegyedét elvesszük ennek a förmedvénynek, akkor annyira nem gáz. Mert bár nem eredeti, közel sincs hozzá, de nem rossz. Vagyis így ha osztályozni kéne, nem egyest, hanem kettes alát kapna. Tényleg, ha annyi lenne, hogy a gonosz kalózkapitány elrabolja a lányt, de rendesen viselkedik vele, egymásba szeretnek, bumm, olvastam egy újabb klisés sztorit, nagy kaland. Viszont az, hogy elrabolja, megerőszakolja, majd a csaj ezután szeret bele, na az nem oké. Kicsit sem. Tényleg nem gondolt bele az írónő, hogy lehet, hogy nem kéne romantikusnak lefesteni? Nem? Van olyan, akinek ez normális?
A másik nagy problémám, hogy minden összefügg mindennel. Ez így elsőre hülyén hangozhat, de megmagyarázom. Ne legyen mindenki valaki! Ne csak alibiként legyen ott valaki, ha valakinek fontos szerepe van, azt ismerhessem is meg. Henry apja lehetett volna csak az apja, de nem. Nem tudunk róla kb semmit, majd hirtelen, a könyv végén kiderül, hogy ő volt a névtelen ember, aki szólt, hogy "hé, mégsem kellett volna száműzni őket". Egy mondattal elintézte az egészet. Amúgy az egész könyv kiszámítható. Az egyértelmű volt, hogy a száműzött gróf fia és a kalózkapitány ugyanaz a személy, az sem lepett meg, hogy Lilian terhes lett (addigra már tudtam, hogy van olyan rossz a könyv, hogy ne érjen váratlanul). Ezek a fordulatok inkább késztettek hajtépésre, mint hogy elállították volna a szavam.
Aztán ott van maga az egész esküvő. Eric azt mondja, neki van joga Lilianhez, joga van elvenni őt. Na már most, ha jól értelmezem az életet, akkor rohadtul nem így van. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy feleségül vegyen. Azt fogadom férjemül, akit szeretek és aki szeret és nem azt, aki úgy bánik velem, mintha egy darab hús lennék. Én komolyan remélem, hogy ezt a könyvnek nevezett valamit nem gondolja komolyan sem az írónő, se senki.
Szereplők: Az összes agyhalott. Liliant úgy ábrázolják, mintha ez az erős, okos, talpraesett, büszke lány lenne, erre kapok egy libát, aki úgy viselkedik, mintha az agya helyén semmi nem lenne. De tényleg, nem bírom felfogni, egyáltalán hogy jutott eszébe, hogy beleszeret abba, aki megerőszakolta? Amúgy ha már itt tartunk, tök jól elvolt a szigeten. Ott volt a szívszerelme és annyira nem hangoztatta, hogy hiányoznának neki az otthoniak. Ezenkívül hihetetlenül buta ez a lány. Azt mondja, a nászéjszakán majd színleli, hogy még szűz. Azt mégis hogy tervezted, aranyom? Annál azért tájékozottabbnak tűnt, hogy ezt ne tudja. Meg hogy milyen sokáig siratja a szerelmét. Nem bírom. Én is voltam igen szomorú fiú miatt, de kisírtam a szemem és kész. Ez meg hónapokig járkál félholtan. Ha vele kezdtem, maradjunk a családnál. Az apja is egy fantasztikus ember. Szerencsétlen félnótás, hogy képes hallgatni az intelligenciahányadossal nem rendelkező lányára? Esküszöm, vak vezet világtalant. Az anyja talán nem olyan borzalmas, mint kedves rokonai, bár ő sem szent. És persze ott van Henry, a vőlegény, aki egyszerűen nem bart halott maradni. Komolyan, olyan nehéz lett volna? Legalább a végén nem kezdett el patáliázni, csak durcás arccal eloldalgott. Neki sem jobb az apja, egy fokkal sem. Mégis kit kezd 10 év után furdalni a lelkiismeret a hamis tanúskodás miatt? Az is, basszus, mit gondolt, ha a másikba szeretett bele a nő, akkor tegyük tönkre az életüket? Ja, tényleg van ennek értelme. És nem hiszitek el, de Erzsébet (a királynő) megbocsát neki. Meg ha már itt vagyunk. Erzsébet úgy viselkedik, mint egy világi bolond. Nem tudom, milyen volt a természete, nyilván nem voltam ott, mikor uralkodott, de szeretném azt hinni, hogy több esze volt annál, mint ahogy az írónő ábrázolta. Meg amúgy csak egy apró megjegyzés, mekkora pofátlanság már így megformálni. Mert azért fikció, de mindennek van határa.
A végére pedig maradt a mi drága kalózkapitányunk. Hát ez egy világi paraszt! Amúgy, ha jól értelmezem, akkor ez a csávó 22 éves. Max 25. Na nekem az a kérdésem, hogy 25 éves korára hogy a manóba lesz az emberből a "Tenger Ördöge", úgy hogy amúgy az életének első 12-15 évét selyemfiúként töltötte? Oké, legyen, mindegy, ez még szódával elmegy. Következő kérdés: Miért gondolja, hogy a szeretetét úgy kéne kifejeznie, hogy megerőszakolja? Amúgy nem tudom, mennyire idegesítő, hogy ezen lovagolok, de nem bírok túllépni. Fennakadok rajta és azt kívánom bár jól fejbe kólinthatnám egy jó kis vasszékkel azt, aki elkövette vagy azt, aki kitalálta, hogy romantizálja, mert rohadtul nem romantikus. Vissza Erichez, de még mindig ehhez kapcsolódóan. Ha annyira nagyon szereti Liliant, akkor nem azt kéne néznie, hogy a másiknak mi a jó, nem önző módon viselkednie? Ha nemet mond először, akkor az nem azt jelenti, hogy próbálkozz még egyszer, hanem azt, hogy nem. Aztán jön ez a pálfordulás, amikor minden megváltozik, mert lesz neve (utálom, ha nincs rendes neve a karaktereknek - amúgy nem illik hozzá az Eric név, szerintem), és mindent elfelejtenek neki, csak mert kiderült róla, hogy a gróf fia. Mert ez mindent megold.
Egyszóval az összes szereplőnek együtt összesen feleannyi esze van, mint egy csirkének. És ez a csirkének sértés.
Stílus: Csodálatos kis részlete a könyvnek. A párbeszédek fantasztikusak. Nevetséges mondatokat ad az írónő a karakterek szájába, teljesen oda nem illőnek hatnak. Szájbarágós, mindent 500-szor olvasunk, hogy a hihetetlenül csoda tőmondatokat már ne is említsem.
"Kedvenc" idézetek:
"- Hazudik!!! Láttam egy gyönyörű szempárt, tudni akarom, kinek a tulajdona, mondja meg, hogy ki a nő, és hol találom? - üvöltötte." Ki üvölti azt, hogy "gyönyörű szempár"?
"Lilian érezte, hogy arcába fut a vér. Nem szívesen hallgatta a férfi szavait, hisz nem illettek rá. A szíve nem szabad, és már egyáltalán nem ártatlan, tiszta. Már asszony... Ó, ha Henry tudná, mennyire haragudna, milyen megvetéssel nézne rá... Nem, soha nem szabad megtudnia. Majd színlel a nászéjszakán."
"Amikor ő a Kalózok szigetére került, nem verték láncra, nem bántak vele fogolyként - vette védelembe a férfit gondolatban. Aztán maga előtt látta, amint arra kényszerítette, hogy az övé legyen. Megalázta és meggyötörte, aztán kinevette és otthagyta. Elvette tőle a tisztaságát, a büszkeségét... Kirabolta, kifosztotta... Vagy mégsem?"
Cím: Ez is remek. Természetesen szó szerint benne kellett lennie a könyv szövegében. Természetesen.
Borító: Pár pozitívuma van, kék, a tenger és a telihold. Az alakok... Nem mondom, hogy felidegesít, hogy a nő felfelé néz a pasira, de azért egy közepes erősségű pofont ki tudnék osztani érte. Mondjuk, hogy nem a kedvenc borítóm.
Ajánlom: Senkinek. Az ellenségeimnek se. Csak tovább pusztítaná az agyukat.
Újraolvasnám-e? Hahaha. Nem. Soha. Ha fizetnének se.
Mást olvasnék-e az írónőtől? Általában szoktam második esélyt adni íróknak, de ebben az esetben határozottan nem tervezek.
Nem vártam sokat ettől a könyvtől. Az unokatestvéremtől kaptam kölcsön azzal a felkiáltással, hogy rossz lesz, de azért vártam, hogy a minimum szintet megüsse, de hát, ez sem sikerült. Komolyan, nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani egy könyvre, de ennek a legjobb helye a pokolban lenne, még meg lángolva.
Őszintén remélem, hogy soha nem fog ez a könyv a kezetekbe kerülni, ha mégis, javasolnám, hogy minimum három méterre dobjátok el azonnal, minél távolabbra megy, annál jobb. Ha mégis, valami érthetetlen okból kifolyólag többet szeretnél olvasni a könyvről,
ITT megteheted.
Ne feledjétek: a következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi
