Helló Hölgyek, Urak, Gabi vagyok és ma egy különleges értékelés jön. Nem a forma, a külső változik, az az érdekes, hogy miért olvastam ezt a könyvet. Azért, mert részt veszek a Mini-könyvklub 4. felvonásában. Részletesen
ITT olvashattok róla, de dióhéjban annyi, hogy négy hónapon keresztül el kell olvasni egy adott könyvet, minden hónapban egyet, értékelést írni róla, majd ezt elküldeni. Mondanám, hogy jelentkezzetek, de mivel semmit soha nem hagyok az utolsó pillanatra, így természetesen ezt sem a határidő előtti éjszaka írom. Tehát a könyvvel így találkoztam úgy igazán, szemtől szembe. Nem igazán voltam úgy vele, hogy belehalok, ha nem olvasom el, de a 'majd egyszer talán' listán fent volt. És most sikeresen lekerítettem róla.
A történet egy szürke világban játszódik, az embereknek nincsenek
igazi érzelmeik, se emlékeik, mindent eldöntöttek helyettük, egy grammot nem kell gondolkodni. A társadalmat úgy alakították, hogy az ember gyereke tizenkettes (tizenkét éves) koráig minden év decemberében aktívan részt vesz a ceremónián, ahol a különböző életkort elérő gyerekek újabb és újabb, a felnőttség megközelítését jelképező dolgot tudhatnak magukénak. Tizenkettes korukban eldönti a bizottság, hogy milyen munkát szán az adott gyereknek, akiknek életük végéig azt kell csinálniuk. Tizenkettes koruk után mindenki felnőttnek számít. Főszereplőnk, Jonas épp eme jeles alkalom előtt áll, és halvány gőze sincs arról, vajon milyen munkára fogják beosztani. Végül is feleslegesen aggódott, hiszen egy öregember mellé állítják be, hogy ő legyen a következő őrző, aki vigyáz az emlékekre. Közel egy év alatt rengeteg mindent megtapasztal, örömöt, kínt, fájdalmat, szeretetet, a színeket. Majd egy nap olyasmit lát, ami elborzasztja, és olyan tettre készteti, amihez igen nagy bátorságra van szüksége.
Történet: Ebben a könyvben az emberek olyanok, mintha valami ultra-endorfin és - engedelmesség-tabletta hatása alatt állnának. Igazán szomorú volt egy olyan jövőről olvasni, ahol nincsenek színek, teljesen érzelemmentes, az embereknek nincs szabad akaratuk.. Nem tudom, a többi ember hogy van vele, de én élvezem, hogy dönthetek, nem mondják meg, mit dolgozzak, kihez menjek feleségül, milyen színű pólót vegyek fel. Szeretem, hogy érzek, még akkor is, ha nem a legvidámabb a hangulatom. A legjobb szó talán amit találhatok rá, az az elszomorító. El sem tudom képzelni, hogy emlékek nélkül kelljen élnünk, igaz, hogy a rossz dolgokra is emlékszünk, mégis, milyen üres lenne emlékek nélkül az életünk. Az elbocsátás ceremóniája körül valahogy éreztem, hogy valami nincs rendben, túl szép volt a neve. Az elnevezések érdekesek voltak, például a fiúk az A-neműek, a lányok a B-neműek. Az életkor is furcsa, mintha valami rang lenne, vagy csoport, amihez tartozik az ember, nem is az, hogy hány éves. Az kifejezetten nem tetszett, hogy van egy szülőanya nevezetű állás. A kis tizenkettes lányt erre osztják be, három év alatt szül három gyereket, majd valami fizikai munkát végez. Ez elég lealacsonyító, mintha másra nem lenne jó, csak arra, hogy három (véletlenül se több!) gyereket hoz a világra, és itt kifújt a tehetsége. A másik a rengeteg szabály. Hát én megőrülnék, ha itt kellene élnem. Igaz, az itteniek egy jó ideje így élnek, mégis, én úgy érezném, hogy megfulladok a rendeletek, parancsok, törvények tengerében.
Szereplők: A kedvencem gondolkodás nélkül az örökítő, akinek sajnos nem tudjuk meg a nevét, pedig nagyon foglalkoztatja a fantáziámat. Valahogy természetesnek érzem, hogy rokonszenvet érzek iránta. Nekem kicsit olyan, mintha a főszereplő nagypapája lenne. Jonas jó fej srác, nagyon strapabíróan kezeli az emlékeket, illetve azok befogadását. Kitartó, eltökélt, céltudatos. Néha kicsit furcsa volt egy tizenkét éves fiú fejében lenni, de jobb szó híján csak úgy tudom leírni,hogy furcsa. Valójában az összes felnőtt végtelenül kiábrándító, még úgy is, hogy azért gondolni lehet, hogy nem szentek. De rendesen kiábrándultam. Asher, Jonas barátja az elején aranyos, de a végére inkább enyhén ellenséges. Fiona, Jonas másik barátjáról annyit tudunk, hogy vörös a haja, és az öregek gondozása lett a munkája. Nincs túl sok szereplővel telezsúfolva a történet, ami jó, viszont jobban is megismerhettük volna a meglévőket. Igaz, nehéz lehet egy érzelemmentes világban ezt megoldani.
Stílus: Ahhoz képest, hogy 12 éves a srác, nem olyan könnyed, mint amire az ember számítana. Igaz, hogy gyorsan olvasható, egy délután alatt elolvastam, de be kell, hogy valljam, nagyon siettem vele. Minden betűt elolvastam, de újra el kéne olvasni, mert ilyenkor a legtöbb esetben olyan dolgokra is felfigyelek, amiken esetleg elsőre átsuhantam. Amerikában egyébként kötelező olvasmány, csak úgy, mellékesen.
Cím: Enyhe spoiler, hiszen elárulja Jonas foglalkozását, kicsit érdekes, annyit talán ki lehet találni belőle, hogy nem egy romantikus könyv lesz.
Borító: Ez volt az egyik oka annak, hogy vonakodtam a kezembe venni a könyvet. Nem igazán tetszett, nem tudtam, mi a manót keres ott az a szánkó, azt hittem, csak egy random valamit raktak oda. De így, hogy olvastam a könyvet, már van értelme. Úgy szeretem azt az érzést, mikor megvilágosodom és értelmet nyer a borító. A cím betűtípusa viszont még mindig nem tetszik, nem tudok vele megbarátkozni.
Ajánlom: 14-15 éves kortól fölfelé, koraérett 13 éveseknek. Fiúknak, lányoknak.
Folytatom a sorozatot? Úgy gondolom, hogy igen. Ha nem is a közeljövőben, de valamikor biztos, bár nem estem hasra, azért még érdekel, mi fog történni Jonas-szal.
Meg fogom nézni a filmet? Ugyanaz a helyzet, valamikor biztos, de nem érzek égető vágyat arra, hogy most, ebben a pillanatban elkezdjem, nem ez lesz a következő filmem, de valamikor sort kerítek rá.
Remélem tetszett a beszámolóm. Ha érdekel a könyv, ITT bővebben olvashattok róla. A következő bejegyzésig legyetek jók, ha tudtok és félóráig gyakoroljátok a trónon ülést. Pá, Gabi
